2007-09-24

elköltöztem

ez a 440. bejegyzés itt, de most akkor


nagyon jó volt itt, és remélem, hogy jöttök utánam oda is.
majd szóljatok, ha megérkeztetek. egy kicsit izgulok.

2007-09-19

mószerolás

én fogok mószerolni most kollegát. nem szívesen teszem, de kénytelen vagyok. azt írja ma a bors magazin - kicsit újra előcsócsálva ezt a régebbi hírt -, hogy laczó zoltán, "a plussz egyesület elnöke szerint szükséges a kontroll. – meg kell fontolni bizonyos korlátozásokat. a bevándorlásnak kell, hogy legyenek egészségügyi feltételei. ezekre azért is szükség van, mert a befogadó ország felelôsséget vállal új lakóiért, kezelnie kell őket".
tisztesség ne essék szólván, ez nem átgondolt vélemény. az egész világon hiv-vel élők és nem fertőzöttek ezrei harcolnak azért, hogy mindenki számára elérhető legyen a hiv-kezelés. hogy ha valaki úgy dönt, hogy magyarországon akarja megtalálni a boldogulását, vagy pláne, ha valaki talán még hozzá is tud járulni magyarország sikeréhez, sokszínűségéhez, közös tehetségéhez, akkor ez ne azon múljon, hogy hiv-fertőzött-e. és mi lesz a többi betegséggel? miért pont a hiv-fertőzés legyen tiltott? a rák kezelése sokkal, nagyságrednekkel drágább. a kábítószeres függés kezelése összehasonlíthatatlanul kisebb hatékonysággal sikeres és méregdrága. vagy még sorolhatnám. miért pont a hiv?
és miért kell egy elismert, nemzetközi hírű embernek, aki magyarországon az elsők között vállalta fel nyíltan a hiv-fertőzöttek ügyét, és aki olyan sok jót tett, mint dr. laczó, nos miért kell neki butaságokat beszélnie? vagy szerinte nagyon rendben lenne, ha őt meghívnák teszem azt németországba tanítani az egyetemre, hogy ha nem kaphatna állást, mert teszem azt, hiv-fertőzött? vajon rábólintana szó nélkül?
ehh. sajnálatos módon ráadásul ez a hír ma eljutott több külföldi portálra is. tucatnyi levelet kaptam, hogy ez hogyan is van most nálunk, hogy megőrült-e a plussz egyesület, vagy hogy akkor most ide lehet-e utazni egyáltalán és ilyenek. jaj, de kár volt ezért a pár átgondolatlan mondatért.
értem én azt is, hogy dr. laczó talán a kezelés elérhetőségét és ingyenességét félti a bevándorlóktól. klasszikus, konzervatív és rövidlátó álláspont. az állam soha egy percig sem lesz hálás a magyar hiv-fertőzötteknek azért, hogy segítenek a határon kívül tartani azokat a hiv-fertőzötteket, akik itt akarnak letelepedni vagy hosszabb távon élni, tanulni. a kezelés elérhetősége és ingyenessége a magyar hiv-fertőzöttek számára a legkevésbé sem függ attól, hogy él-e itt még tíz-húsz fertőzött máshonnan.
(mondjátok csak, van az idejárók között plussz-tag?)

2007-09-18

előbb


lehet, hogy van már közöttetek olyan, aki olvasta a hiv+.hu oldalon azt, amit a hepatitiszről írtam. ott is, és itt is felmerült már, hogy az igen gyakori hiv/hcv társfertőzés esetében a legnagyobb kérdés az orvosoknak éppen az, hogy melyik betegség kezelésével kezdjék. vannak érvek amellett, hogy ha előbb a hiv kezelésével feljavítjuk az immunrendszer állapotát, akkor a beteg kevesebb mellékhatással és lassabb betegségprogresszióval számolhat a hcv kezelés alatt (az interferon kezelés rendkívül nehezen elviselhető a legtöbb beteg számára). más érvek szerint előbb a hcv-fertőzést kell kezelni, mert a hiv-gyógyszerek többsége a májban metabolizálódik, és így a hatásos kezelés záloga a működőképes máj. a gyulladt májat taccsra teheti a hiv-kezelés, és akkor csőstül jön a baj.
egy újabb kutatás most azt igazolja, hogy előbb a hcv-t kell kezelni, majd utána elkezdeni a hiv-terápiát, ha a beteg állapota ezt megengedi. nagyon alacsony cd4-es szám vagy tünetes aids mellett az azonnali hiv-kezelés továbbra is elsődleges.
ideábrázolok egy hepatitisz c vírust.

2007-09-16

terjed

stan küldte ezt a cikket a ma.hu oldalról. magyarországon is hasonló a helyzet, meg mindenhol másutt is. egy csomóan használják ezeket az internetes csevegőszobákat arra, hogy szexpartnert szerezzenek, de szerintem ezzel nincsen baj. mindenki úgy tölti el a szabadidejét, ahogy akarja meg tudja, nem igaz? öcsi és barátai tudnának erről mesélni.
a baj inkább az, hogy az emberek nem használnak óvszert a kúráshoz. ez a baj, nem az internet meg a csevegés. a hülyeségről nem tehet az internet.

kevés

most az van, hogy borzalmasan kevesen olvassák ezt a tetű blogot itt. most igazán nem panaszkodni akarok, de ez sajnálatos. mindent összevéve persze altruizmusból írom, meg a fontos ügy miatt, meg minden ilyen, de azért ennek is csak akkor lenne értelme, ha naponta mondjuk ötvennél többen olvasnák. de nem olvassák. maximum 70 ember naponta, de az sajnos lófasz. ráadásul mindig ugyanaz a 70 ember, akiket szívemből szeretek mára, és sokuknak bejárása van az életembe, szóval a kávéház teraszán is megdumcsizhatjuk azt, amit itt. ezeknek az embereknek a barátsága tart itt, sokaknak van neve, sokakat csak ip-cím alapján ismerek meg. visszajártok, és tartjátok bennem a lelket, ez jó.
szóval úgy döntöttem, hogy elköltöztetem a blogomat a freeblogra hamarosan. ez máris megkezdődött, és néhány napon belül ott lehet majd elérni engem. abban bízom, hogy ha egy magyar (és igen nagy) blogportálon vagyok jelen, akkor többeket ér el az az információ, amit itt terjeszteni akarok.
ugyanakkor mindenféle tanácsot szívesen fogadok. ha valaki tud valami használhatót mondani, akkor csak bátran!

2007-09-11

lassan


namost egyáltalán semmi nem történt mostanában errefelé, úgyhogy nincsenek hírek.
viszont a blogírásnak köszönhetően egyrészt szereztem egy sor új barátot a régiek mellé, másrészt megtalált olyan barát is, akivel szem elől tévesztettük egymást.
különben a gyógyszerszünet megint megvisel, főleg mert összevissza van az anyagcserém. néha nagyon sok vizet tartok vissza, máskor meg megy a hasam. ráadásul mindig éhes vagyok (de szerencsére nem hízom), pedig ez a tanulmány is megmutatta, hogy a hiv-fertőzés lefolyására károsan hatnak a zsíros ételek és a túlzott koleszterinszint. sajnos semmi mást nem kívánok enni, csak zsírt és koleszterint. sütit, csokit, csülköt, rakott krumplit, csokikrémet, vajas zsömlét és nápolyit. rémes. cserébe egyfolytában sportolni próbálok, amitől még éhesebb leszek. az eredmény persze nem egy szuperizmos shivamantra buborékseggel, hanem egy hullafáradt, pocakos vénember borzalmas izomlázzal. drukkoljatok, lassan úgy érzem magam, mint zsírember (mínusz a lakástatarozás - az már megvolt tavasszal).

2007-09-08

különbségek


már a kombinációs hiv-terápia bevezetése óta állandó téma, hogy van-e különbség a nők és a férfiak között, ami a terápia hatékonyságát, illetve a betegség progresszióját illeti. ugyanis anekdotális adatok szerint a nők hamarabb lesznek betegek, és rosszabbul reagálnak a kezelésre. egy új vizsgálat az egyesült államokban azonban megmutatta, hogy a terápia hatékonyságában tulajdonképpen nincs különbség, sőt a nők esetében egyértelműen jobban hat sok gyógyszer. ugyanakkor kiderült, hogy férfiak esetében általában korábban kezdik meg az orvosok a gyógyszeres terápát; a terápia megkezdése után nem mutatkoztak szignifikáns eltérések a virológiai/immunológiai eredményekben nők és férfiak között; a nők általában kevésbé tartják be a gyógyszerszedési fegyelmet; nők gyakrabban tartanak nem tervezett, véletlenszerű gyógyszerszünetet. ezek lehetnek az okai annak, hogy a végső eredmények statisztikailag azt mutatják, hogy a nők rosszabbul reagálnak a kezelésre.

2007-09-05


annyi év hercehurca és szájtépés után először végeztek valóban tudományosan megalapozott kísérletet arról, hogy a cigarettában elfogyasztott marihuána vagy a csak thc-t tartalmazó tabletta valóban segít-e a hiv-fertőzötteknek az étvágyuk megőrzésében és feljavításában. a válasz egyértelmű igen.
a régóta fertőzött hiv-vel élők között gyakori probléma az étvágytalanság, amit a gyógyszerek, de maga a fertőzés is okozhat, és az anyagcserezavarok, amik viszont nehezen visszafordítható, esetenként vészes súlyvesztést okoznak. ennek orvoslására régóta alkalmazott alternatív gyógymód a fűszívás, de ezt persze nagyon nehéz volt elfogadtatni a hivatalos orvostanban.
most kiderült, hogy a marihuána (vagy inkább a thc) hatására a betegek többet ettek és kissé meg is híztak a kísérlet egy hónapja alatt. ugyanakkor akár tabletta, akár spangli - mindenki betépett. úgyhogy csak óvatosan.

2007-09-03

alkohol


régóta folyik a vita arról, hogy milyen befolyással van az alkohol a hiv-fertőzésre. rendszeresen megkérdezik tőlem azt is, hogy szabad-e alkoholt inni, ha az ember hiv-fertőzött, vagy ha már gyógyszert szed.
most egy új kutatás megmutatta, hogy csak a nagyivók vannak veszélyben, az ő esetükben alacsonyabb cd4-es érték figyelhető meg, és hamarabb alakulnak ki opportunista fertőzések. ugyanakkor a vizsgálat megmutatta, hogy az alkoholtól nem kifejezetten a cd4-es sejtek száma csökken, hanem általánban a fehér vérsejteké. amúgy ha valaki sokat iszik, akkor viszonylag minden baja hamarabb lesz: az alkohol nem túl barátságos a szervezettel.
ugyanakkor a mérsékelt alkoholfogyasztás nincs különösebb hatással a hiv-fertőzés progressziójára. az alkoholfogyasztás nem befolyásolja a vírusmennyiség alakulását sem. az antiretrovirális kezelésben részesülők esetében az alkohol gyakorlatilag semmiben nem rontotta szignifikánsan az eredményeket. az igazi veszély tehát inkább az, hogy aki sokat iszik, könnyebben mulasztja el bevenni a gyógyszerét, és ezzel kockáztatja a terápia sikerét.
a legtöbb hiv-gyógyszerrel együtt lehet alkoholt fogyasztani. a reakció mindekinél egyéni lehet. vannak, akik nem tudnak inni, mert a májuk tiltakozik: hamar rosszul lesznek. (én például nagyjából kétszer annyit tudok inni gyógyszer nélkül, mint amikor szedem.) mások ugyanúgy bírják az alkoholt gyógyszer mellett, mint előtte. a normális keretek között folyó alkoholfogyasztás hiv-fertőzötteknél tehát nem veszélyezteti sem a máj egészségét, sem a hiv-fertőzés alakulását.

2007-09-02

tartózkodás


ezt a pettkó andrást állította rá az mdf a hiv/aids ügyekre. mondjuk, legalább ott valaki foglalkozik ezzel, mert a szocik nem nagyon (csak gurmai zita a kivétel, de ő meg eu-parlamenti képviselő), a fidesz és a kdnp tudomást sem vesz a dologról (lehet, hogy addig jó), és akkor persze még ott van az áldott léderer andrás az szdsz-nél, aki egy kicsit igyekszik, de a pettkó szoros emberfogásban tartja.
ha figyelmesen elolvassátok a cikket, akkor kiderül, hogy a jogszabályok szerint most is ez a helyzet, csak - úgymond - ezt nem tartják be. a világ legtöbb országában (és az európai unió országaiban is) letelepedni vagy tartózkodási engedélyt szerezni csak negatív hiv-teszt birtokában lehet. ennek az az egyszerű oka van, hogy az egyes országok féltik a társadalom- és egészségbiztosítási rendszereiket a költségektől. a hiv nem éppen olcsó betegség (bár még mindig sokkal olcsóbb, mint pl. bármilyen rák, amiből pedig sokkal, sokkal több van). ez sokkal fontosabb szempont, mint a járványügyi megfontolások. a hazánkba látogató dögös holland buzik, csodás ukrán prostituáltak, bohém orosz heroinisták, ropogós nigériai orvostanhallgatók és egyéb izgi dolgok egy hét alatt sokkal több embert meg tudnak fertőzni sajnos, mint az a menedékes, aki valamelyik afrikai diktátor elől menekülve itt keresi boldogulását, és nagy eséllyel már hiv-fertőzött.
olvassátok el a kommenteket is itten.

2007-09-01

rezisztencia

nagyon jó fejek vagytok, hogy aggódtok a gyógyszerrezisztenciám miatt. akik régóta olvasnak, tudják, hogy valóságos rezisztencia-guru vagyok, mert egy időben mindenki azon rettegett, hogy rezisztens, az volt vagy az lesz mindjárt.
namost minderről bővebben írok például a honlapon itt.
haladóknak álljon itt yasmin halina cikke a rezisztenciáról angolul az én másodközlésemben.
korábban esett még szó a felülfertőzésről és az ezzel kapcsolatos rezisztenciáról, illetve a rezisztens vírussal történő fertőzésről is. ezt a cikket stephan dressler jegyzi.
ja, és itt van ez is, de nem emlékszem már, hogy ez mennyire egyezik meg azzal, amit a honlapra raktam fel.
a lényeg tehát az, hogy a rezisztencia egy idő után sajnos mindenképpen kialakul. ez az esetek túlnyomó részében sok évet igényel, és megfelelő gyógyszerszedési fegyelem mellett nagyon sokáig kitart egy-egy kombináció. a rezisztencia nem a gyógyszerszünet miatt alakul ki, hanem az ingadozó gyógyszerszint miatt. az táplálja a rezisztens törzsek szaporodását (amik egyébként mindenképpen megtalálhatók mindenkinél, aki gyógyszert szed, csak kis mennyiségben), ha egyszer több, aztán kevesebb gyógyszer kerül a szervezetbe.
a gyógyszerszünet esetén mindig ügyel az orvos (és a beteg) arra, hogy elég idő teljen el, amíg a beteg szervezetében jelen lévő víruspopulációban ismét a 'wild type' (szokásos, legegyszerűbb) vírus kerül túlsúlyba. ugyanis ez a folyamat kellő idő elteltével megtörténik, és azután a gyógyszerek ismét hatásosak. ezért fontos, hogy gyógyszerszünetet csak magas cd4-szám, jó százalékos érték és kimutathatatlan vírusmennyiség esetén szabad csinálni, és akkor is nagy óvatossággal és orvos felügyelet mellett.
tulajdonképpen nagyon nem ortodox módszer ez, de én kértem és beleegyeztem. eddig bejött.

2007-08-31

nem kell


képzeljétek, mától megint nem szedek gyógyszert! nagyon jók az immunológiai értékeim, és így legalább van esély arra, hogy helyre álljon a koleszterin- és a trigliceridszintem. kicsit kipiheni magát a májam is. a múltkor, amikor abbahagytam a gyógyszert, akkor egy ideig rosszul voltam, de nem annyira, mint amikor elkezdtem, és utána majdnem másfél évig bírtam gyógyszer nélkül. eleinte havonta kell kontrollra mennem, hogy nem szalad-e fel ugrásszerűen a vírusszámom, de remélem, hogy nem.

2007-08-30

bloggerok

olvasom a sok vicces bloggert, akik szemmel láthatóan folyamatosan álló faszszal szaladgálnak a világban, és nem tagadnak meg magukról semmit, ami jó. van ugye régi barátom, az öcsi, aztán ott van leocadia (bár őt ötven körüli pasinak képzelem), meg a többi meleg blogger, akik egyik kalandból a másikba szédülnek. persze irigy is vagyok (párkapcsolat meg minden, de azért mégis), de aggódom is. mondjátok csak, ti jártok szűrésre? és használtok óvszert? és vigyáztok magatokra?
különben meg az ondóban a fertőzés után 3-4 héttel található a legtöbb hiv. ilyenkor nagyon fertőző az ember fia.
én is azért tartom egyelőre hülyeségnek a gyógyszertárban szabadon kapható hiv-gyorsteszt bevezetését, mert a gyengén pozitív leletek 86%-áról utóbb kiderül, hogy negatív, ahogy ez az ugandai viszgálat mutatja. ezért tanácsosabb szakemberre bízni, mert a megismételt (és más módszerrel elvégzett) teszt és az orvos együtt adhat megbízható eredményt és tanácsot. mert mi van, ha feleslegesen leszel öngyilkos a tévesen pozitív eremédményeddel. majd ha elhiszik az emberek, hogy hiv-vel lehet élni, akkor kell a teszt a gyógyszertárba.
és kaptam egy szívszorító levelet egy pozitív sráctól, hogy magányos, és hol ismerkedjen meg emberekkel így, hogy pozitív. most mit mondjak neki?

2007-08-28

hülyeség


ez ma vitathatatlanul a nap híre. egyben pedig a nap hülyesége is.
sajnos minden héten kapok egy ehhez hasonló témájú levelet. úgy tűnik, az országban hemzsegnek a félreismert, letagadott, bezárt, megfélemlített ám zseniális tudósok, akik már több gyógymódot is felfedeztek a hiv-fertőzés, a rák és az öregedés ellen, csak a kormány/egyház/ellenzék/idegenek nem engedik őket. úgyhogy nem vagyok meglepve.

megvannak az eredményeim: 934 a cd4-em, 33%, a cd8-am 32% (az a jó, ha kevesebb, mint a cd4), a koleszterinem picivel a határérték felett, a triglicerid szintem pedig jóval a határérték felett van. úgy tűnik, száz évig fogok élni, csak nagyon zsíros falat leszek.

aszongya lejjebb anon, hogy csalódott bennem, mert nem vagyok szociálisan eléggé érzékeny. szerintem nem érzéketlenség, ha én mást gondolok, mint te. nem hiszem, hogy ne érteném meg, hogy neked (másoknak) nehéz. mondjuk, mindenkinek nehéz szerintem. mindenkinek van baja. ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mindenki jobbára maga tehet a saját életéről. sok olyan embert ismerek, aki tudott változtatni, aki a legnagyobb bajból és betegségből is emelt fővel tudott kijönni. magamat is közéjük sorolom. ezen semmilyen gyógyszeres doboz nem változtat. de értem, ha te nem akarod a gyógyszeredet mások előtt bevenni. akkor ne vedd be mások előtt, nincs ezzel gond. csak azt akartam mondani, hogy sokszor az a tapasztalatom, hogy az emberek egy csomó mindent "túlfélnek", és ezzel megerősítik az előítéleteket. amíg ezen nem sikerül valahogy változtatni, amíg még mindig sokan úgy viselkedünk, mintha a hiv-fertőzés nem egy betegség lenne, hanem valamilyen bűnös, mocskos stigma, addig megerősítjük a környezetünk előítéleteit.
ez nyilván nem olyasmi, amit máról holnapra meg lehet változtatni. de elgondolkodni érdemes lehet.

2007-08-27

mindenféle

először is fogalmam sincs, hogy igaz-e, hogy pápua új-guineában élve temetik el az aids-betegeket, ahogy azt ma minden újság szertekürtölte. ugyanakkor miért is ne? megjegyzem, mi is élve temetjük el az aids-betegeinket (és hiv-fertőzötteinket) itt magyarországon, merthogy igazán mindent lehet nekem, csak nyíltam arról beszélni nem, hogy hiv-fertőzött vagyok. bár túlzásnak tűnhet összehasonlítani e két dolgot, de még a legnagyobb veszteség a számomra éppen ez, hogy korlátozva vagyok a szabadságomban. engem melegként a kutya sem üldöz, de hiv-fertőzöttnek lenni még mindig nem leányálom. csak azért nem vagyok élve eltemetve, mert letagadom.
aztán meg itt van ez a valóban elképesztő beszélgetés a gyógyszeres dobozról, vagy annak kapcsán a gyógyszerszedésről. mondjátok csak, nektek valaha eszetekbe jutott megkérdezni bárkitől, aki gyógyszert vesz be a jelenlétetekben, hogy mi az és miért veszi be? szerintem ez mérhetetlenül neveletlen dolog; legalább is ott, ahol én nevelkedtem, ilyet kérdezni maximális illetlenségnek számít. és meg kell mondjam, én hetente többször úgy vagyok kénytelen bevenni a gyógyszeremet, hogy valaki látja, sőt, hogy sokan látják - alkalmasint mondjuk huszonöten ülünk egy asztal körül. senki nem kérdez semmit, senkinek semmi köze hozzá.
ami pedig a suttogást, pletykálkodást illeti, hát azzal igazán nem tudok mit kezdeni. ha hiv-fertőzött vagy, akkor mit számít, hogy pletykálnak-e rólad? ha meg nem vagy, akkor pláne mindegy. hevederzár? mi van?
negyven körül a magyarok oroszlánrésze elkezd lepusztulni. itt fáj, ott fáj, fulladás, gyomorfekély, ideg, dohányzás, alkohol, rossz fogak. azt hiszem, én az átlagnál még mindig jobban tartom magam, de senkinek nem tűnik fel, ha néha beveszek pár tablettát. a gyógyszerdoboz azért kellene nekem, mert kicsit rendetlen vagyok, és néha nagyon zavaró (nekem!), hogy van egy ilyen kiszuperált fehér vitaminos dobozom, és abban matatok a gyógyszerek után. ha lesz szép gyógyszeres dobozom, akkor abban rend lesz mindaddig, amíg azt is el nem veszítem...
különben pedig ma hajnalban voltam vérvételen, majd holnap kiderül, hogy mi van velem.

2007-08-25

doboz


amíg ti a kommentekben összevissza aggódtok, hogy mennyi az annyi, addig elmondom, hogy egy új tanulmány megmutatta, sokkal könnyebb betartani a gyógyszerszedési fegyelmet, ha van praktikus

gyógyszerdobozod!

namost olyat hol lehet kapni itthon? nagyon örülnék. nem annyira a fegyelem miatt, ugyanis eddig még soha sem felejtettem el egyetlen adagot sem, hanem gyakorlatiasabb okok miatt.

2007-08-22

kedvcsináló

a durex hamarosan forgalmazni kezdi a cds500 típusú óvszert. ez az újfajta kondom olyan anyaggal van kezelve, ami a péniszen keresztül felszívódva tartósabb, vastagabb és keményebb merevedést biztosít, ahogy az több klinikai vizsgálat is bizonyítja. az új termék elsődleges célja, hogy olyan férfiaknak is kedvet csináljon az óvszer használatához, akiknek az amúgy elveszi a kedvét. sokan panaszkodnak arra, hogy az óvszer felhelyezése kizökkenti őket a spontán lendületből, vagy hogy maga az óvszerviselés a merevedés elvesztéséhez vezet. itt a megoldás!

2007-08-20

hány hét?


jajistenem, hogy nagyon nem figyeltek oda, hogy mit mond a doktorbácsi a tévébe.
azt mondta, hogy

"általában azt szoktuk mondani, hogy négy héten belül, hogyha megfertőződött, ki tudjuk mutatni a fertőzés tényét. és azt szoktuk mondani, hogy egy eseményhez kapcsolódóan három hónap múlva tudjuk biztonsággal lezárni azt, hogy nem fertőződött meg."

lefordítom:
ha megfertőződtél, akkor a teszt négy hét múlva egészen biztosan kimutatja. az új tesztek már két hét múlva is, de a biztonság kedvéért négy hetet mondunk.
ha nem fertőződtél meg, vagy ha akár megfertőződtél, akkor kell a három hónap a teljesen biztos eredményhez, mert előfordulhat (nagyon ritkán) olyan eredmény, ami nem egyértelmű. még akkor is, ha a tesztek egyébként nagyon megbízhatóak. olyan személyekről is tudunk (megint csak nagyon ritkán), akik esetében három hónapig is eltart, mire antitesteket termel a szervezetük. az ilyen (nagyon ritka) esetek miatt van szükség a teszt megismétlésére és verifikálására.
ha a teszted eredménye pozitív vagy csak gyanús, akkor azonnal megismétlik a vizsgálatot. ilyenkor más módszerrel végeznek újabb tesztet, amikor már nem az antitestek, hanem a vírus jelenlétét vizsgálja az orvos.
egyszer s mindenkorra: ha a teszted pozitív, akkor alaposan a végére fog járni az orvos. ha a teszted negatív, akkor nyugodj meg, és járj el tesztre rendszeresen.

2007-08-18

élés

ezt kérdezte valaki az alább egy kommentben:

"jól hallottam, amikor azt mondta a bejátszás, hogy miután valakit kiszűrnek, rögtön gondozásba(kezelésbe) veszik és 90%-uknak esélye van az átlag életkort így megélni???"

igen, ezt mondja bánhegyi valahol.
a pontos válasz úgy hagzik, hogy nagy valószínűséggel lehet, hogy talán, vagy ki tudja. ugyanis azok a gyógyszerek, amiket most szedünk, nem léteznek még elég régóta ahhoz, hogy meg lehessen mondani. a kezelés jelenlegi hatékony módja (a kombinációs terápia) szintén csak tíz éve létezik, és azt megelőzően meg hát tudjuk, hogy az aids-esek hullottak, mint a legyek.
ezzel szemben én például egészen úgy élek, mint a fertőzésem előtt (csak nem kúrok annyit összevissza).
az átlagéletkor és az egészség is viszonylagos. az átlagos magyar férfi úgy negyven körül (én annyi vagyok most) már általában kissé elhasznált kezd lenni. valószínűleg dohányzik, szarokat eszik, rohan, hajtja magát, nem mozog, talán iszik is. sok kávé, sok zsír, sok idegeskedés, pszichoszomatikus bajok tömkelege: gyomorfekély, szívproblémák, prosztatabajok, majdnem nulla szex. ne kezdjetek magyarázkodni, a barátaim jelentős része negyven körül pasi. a nőkkel sem sokkal jobb a helyzet.
én meg kurvára vigyázok. nagyon odafigyelek, hogy mit eszem. igyekszem nem összeszedni semmilyen betegséget. a dohányzásról régen leszoktam, az alkoholt soha nem bírtam jól, hatalmas energiákat ölök abba, hogy működőképes, boldog párkapcsolatban éljek. minden nap sportolok (nem vicc), sokat alszom, és bár dolgozom, de szerencsére abból meglehetősen kényelmes életet tudok biztosítani magamnak és a gyerekemnek is.
szóval azt gondolom, hogy amit elveszítek a réven (a hiv-fertőzésem és a gyógyszerek miatt), azt megnyerem a vámon (mert nagyon egészségesen próbálok élni). így elképzelhető, hogy élek legalább annyit, mint egy átlagos magyar férfi. aztán majd meglátjuk: ki tudja, milyen gyógyszereket hoz a holnap?
ugyanerről egyébként írtam már itt is.

2007-08-17

bánhegyi

a k nevű kedves olvasó küldte nekünk ezt a linket. itt dr. bánhegyi dénes (és egy kicsit dr. újhelyi eszter) beszél az mtv-n a hazai hiv/aids helyzetről. érdekes és nem túl hosszú.

2007-08-16

statisztika

azoknak, akik nem olvassák a kommenteket (ahol ez már megjelent), ide teszem a féléves statisztikákat az epinfóból.

vissza


nahát, milyen sokáig voltam távol, ugye!?
ott (is) voltam nyaralni, amit a kép ábrázol. kíváncsi vagyok , van-e köztetek olyan, aki felismeri. rejtvény!
nagyon kialudtam magam, és most megint dolgozom, de megfogadtam, hogy kevesebbet, mint eddig. mert az úgy nincsen jól, hogy a sok munka miatt nincs időm egyáltalán semmire, sem fontos, sem kevésbé fontos dolgokra. amúgy meg nagyon jól vagyok, ami sokszor igen megtévesztő. úgy értem, maradéktalanul egészségesnek érzem magam, ha eltekintünk attól, hogy időről időre elővesz a hasmenés. de még ez is sokkal ritkábban, mint régen. azon kívül pedig nagyon rászoktam a jógára. elképesztően jót tesz nekem, mintha kicseréltek volna, pedig nem vagyok híve az ilyen nagy szavaknak. talán a legjobb benne nekem az, hogy úgy érzem, ura vagyok a testemnek, ami megnyugtató különösen egy olyan betegség fényében, amivel kapcsolatban édeskeveset tudok tenni. úgyhogy jógázzatok ti is, mert az jó.
most megyek, körülnézek, hogy mik történtek az elmúlt hetekben hiv/aids fronton. azt már látom, hogy újhelyi eszter offenzívát indított a szigeten folytatott szűrés kapcsán. ott össze is futottunk, de én nem vettem részt ebben a projektben, mert nem voltam itthon, és időm sem volt rá. nyilatkozott a klubrádióban, aztán a barikád is megírta (mi ez a barikád? valami jobbos dolog?). népszava, stop.hu, hírszerző, népszabadság. azt hiszem, azon is múlott ez a hirtelen népszerűség, hogy a nyári hírhiányban jól jött egy érdekes apróság. ebből a szempontból nagyon is ügyes húzás volt újhelyitől, hogy kihasználta a helyzetet, amit a sziget kínált. ugyanakkor sajnos kötve hiszem, hogy például az újságírók közül bárki elment volna szűrésre.
arra a kérdésre pedig, hogy lesz-e aids-robbanás/lavina/krízis magyarországon, büszkén állítom, hogy igen, sőt már most is van. rettegjetek, és menjetek el szűrésre!

2007-08-04

pihenő


most szólok viszont időben, hogy mostazonnal elmegyek egy hét szabadságra - de jó nekem! hamarosan visszajövök. ha lesz időm és kedvem, akkor írok közben is, vagy ha valami fontos történik. de a tervek szerint főleg aludni fogok meg olvasni és aludni és aludni. mert nagyon rámfér.

2007-07-31

síkosító

azt írja a towleroad itt, hogy az ausztrál starpharma cég által kifejlesztett vivagel vaginális síkosító és mikrobicid hatékonyan képes megvédeni a nőket a hiv- és a vaginális herpeszfertőzés ellen. a közösülés előtt a hüvelybe kis applikátor segítségével feljuttatott zselés anyagban úgynevezett dendrimerek (mesterségesen előállított molekulák) vannak, amelyek megkötik a vírusokat. a jelenleg folyó klinikai vizsálatok nagyon jó eredményeket mutatnak, a készítményt hamarosan engedélyezik az egyesült államokban. később az is elképzelhető, hogy a jelenleg szokásos nonoxynol-9 helyett akár ezt a szert is lehet óvszerek kezelésére használni, ugyanis a n-9-re sokan allergiásak, ráadásul kémhatása miatt fokozza a fertőzések veszélyét (bár a spermiumokat elöli).
feltehető, hogy a vivagel homoszexuális kapcsolatban is használható lehet. ezen a téren sokkal inkább technikai problémákkal kell megbirkózni: hogyan lehet kellő mennyiségű mikrobicidet eléggé mélyen feljuttatni anális szex előtt, hogy az valóban hatékony legyen. (elárulom: egyelőre sehogy, amint arról már írtam itt.)

2007-07-30

google


eddig mindig ellenálltam ennek, mert annyira egyszerű, vagy nem is tudom, olyan illetlenségnek tűnik. de már nem állom meg, hogy szóvá ne tegyem: az utóbbi pár napban ezekkel a kifejezésekkel találtak meg engem a kedves olvasók:

röpke lepke
gátlásosság elleni tea
léteznek-e vámpírok
körülmetélt faszok (jó, ezt egy kicsit értem)
gyógyult rákbetegek honlapja

tényleg, léteznek vámpírok? ez régóta érdekelne.

2007-07-28

pápua


indonézia pápua tartományában a törvényhozók azt mérlegelik, hogy az országban élő mintegy 3000 hiv-fertőzött közül (a teljes népesség 2,5 milió) egyeseket a bőrük alá ültetett mikrocsippel jelöljenek meg. csak azokat a hiv-fertőzötteket kényszerítenék ilyen jeladó viselésére, akik többszöri figyelmeztetés ellenére sem hagynak fel a nem biztonságos szexszel, és újabb és újabb embereket fertőznek meg. a csip rendeltetése az lenne, hogy az érintetteket könnyebben lehessen nyomon követni.
természetesen hatalmas felháborodást váltott ki a javaslat, és még nem is született döntés róla. nem kétséges, hogy a javaslat súlyos személyiségi és emberi jogi problémákat vet fel.

2007-07-27

korán

a sidney-i ias konferencián megtartott egyik szimpozium témája az volt, hogy a most elérhető gyógyszerek és az eddig összegyűlt ismeretek alapján ésszerű lenne ismét a korábbi terápiát ösztönözni; illetve a nagy betegpopulációkon végzett elemzések alapján az sem kizárt, hogy az aids fogalmát is érdemes lehet újra defininálni.
kiderült, hogy a most szokásos 200-250 körüli cd4-es szám talán már túl alacsony a terápia elkezdéséhez. 350 és 500 között tanácsosabb lenne, hiszen addigra nem romlik le túlságosan az immunrendszer állapota. a nyirokszövetek 85%-a a belek körül található, és éppen ez az a terület, ahol a hiv a fertőzés első heteiben a legnagyobb pusztítást végzi a cd4-es sejtek soraiban. a korai terápia ezt lelassíthatja, és így a terápia ideje alatt a betegek cd4-száma ismét az egészséges szinthez közeli szintre emelkedhet. régóta ismeretes, hogy az alacsony cd4-szám mellett elkezdett terápia mellett a cd4-szám rendre már soha többet nem közelíti meg ezt a szintet.
a későbben terápiába kerülő betegek esetében pedig egy sok olyan betegség (fertőzések, rákos állapotok) figyelhetők meg, amik most nem tartoznak az aids definíciós körébe, mégis tipikusak. a javaslat szerint érdemes lehet átgondolni, hogy ezen betegségek alapján is definiáljuk az aids fennállását, és így megkezdjük a terápiát, ugyanis már bizonyított, hogy ezen betegségek nagyobbik része közvetlenül összefügg a hiv-fertőzéssel.
az olcsóbb, kevésbé bonyolult és kevesebb mellékhatással rendelkező, újabb gyógyszerek lehetővé tennének egy ilyen paradigmaváltást a kezelésben.

2007-07-26

sikkes demencia

most már nem tudom, mikor teszek jót, ha szólok, vagy ha nem. mindenesetre most rátaláltam erre az új blogra, amit egy sorstárs ír: dementia schick meleg, pozitív férfinak tűnik innen nézve, és egész érdekesen ír. herzlich wilkommen.
meséltem már a hiv-es demenciáról különben? elég utálatos dolog: maga a hiv is rontja a kognitív kapacitásokat, és sajnos a gyógyszerek sincsenek éppen jó hatással. főleg az azt-t (zidovudine - combivir, retrovir, trizivir) okolják az agysejtek rongálásáért. csak eszembe jutott. egyelőre még eszembe jutnak dolgok...

mosakodik


eddig is sejtettük, de a legfrissebb afrikai kutatás bebizonyította, hogy a szex utáni mosakodás semennyivel sem csökkenti a hiv-fertőzés esélyét.
ezzel kapcsolatosan eszembe jutott az a nem túl régi statisztika, ami szerint a magyar középiskolások túlnyomó többsége azt gondolja, hogy a hiv-fertőzés ellen hatékony védekezés a gyakori zuhanyozás. (a forrást összevissza kerestem, de az istennek sem lelem. tudja valaki?) sajnos a gyakori zuhanyozás a kellemetlen testszagon és pár bőrbajon kívül semmin nem segít. óvszer, óvszer, óvszer - mondom én!

2007-07-23

ias 2007

közben sydney-ben folyik a 2007. évi international aids society konferencia. minden évben ez az egyik legnagyobb és legfontosabb ilyen összejövetel, nem is annyira a tudományos újdonságok vagy hírek miatt, hanem mert ez kínál leginkább lehetőséget arra, hogy mindenki találkozhasson mindenki mással, aki számít ezen a területen: gyógyszergyártók, kutatók, aktivisták, páciensek, döntéshozók - szinte mindenki ott lebzsel, akinek szava van a hiv/aids területen.
a fenti honlapon rendszeres híradásokat találtok a konferencián elhangzott előadásokról. javaslom még a kaisernetwork hírlevelét is azoknak, akiket részletesebben érdekel a konferencia. a hírlevélre itt lehet feliratkozni.

2007-07-21

elfelejtettem


nagyon sajnálom, de elfelejtettem előre szólni, hogy nyaralni megyek az itt ábrázolt helyre. most már újra itthon vagyok, de már mennék is vissza. majd még megyek egy kicsit nyaralni augusztusban, akkor igyekszem szólni előre.
szépen lassan igyekszem majd áttekinteni a helyzetet, aztán beszámolok mindenről.

nagyon jó pihenés volt, tényleg. barátokkal, családdal. ez egyetlen dolog, ami nehézséget okoz még mindig, az a gyógyszerszedés. nem csinálok belőle különösebb gondot, nem is arról van szó, hanem hogy persze a családtagjaim és a barátaim közül egy csomóan nem tudják, hogy fertőzött vagyok, és így nem értik, hogy miért kell gyógyszert szednem. sokszor reggeli közben kell bevennem, amikor tizenöten üljük körül az asztalt, aztán meg este sörözés közben, vagy az autóban vezetés közben, és akkor megy a kotorászás, meg ki kell osonni a mosdóba, vagyis már azt sem, mert közben meg nekem teljesen természetes, hogy be kell vennem, és ciripel a telefonom (minden reggel és este tízkor), és hát nem értem, hogy mások mit nem értenek. szóval ez egy kicsit nehéz, de ettől eltekintve nincs okom panaszra.

ti hogy vagytok? mentek nyaralni?

2007-07-10

gumival


ezt küldte stan nekem, nekünk, hogy olvassuk el.
az jutott eszembe róla, hogy nektek okoz-e gondot az óvszerhasználat. úgy értem, ha akartok használni, akkor a partneretek mit szól? elfogadja egyből, vagy van olyan, aki kekeckedik. és használtok egyáltalán óvszert? nyugodtan lehet őszintén válaszolni, úgyis névtelenül van. tényleg kíváncsi vagyok, de semmiképpen nem akarok moralizálni, úgy értem, ne írjátok le ezredszer, hogy mindig mindenki használ óvszert, mert azt nem hiszem el. valamitől mégis terjed a hiv.

2007-07-07

paleovirológia

ez egy érdekes írás, olvassátok el. egyelőre nem látom a gyakorlati hasznát, de az most nem is fontos.