2007-03-07

teherán


elsőként is az a helyzet, hogy annyira sokat dolgozom, hogy nem nagyon jut idő blogot írni. azért igyekszem majd bepótolni az elmaradást.
irán sok szempontból érédekes ország, mindenféle furcsa dolgok történnek ott. például a tehran times ebben a cikkében részben lerántja a leplet az aids-összeesküvésről, és igyekszik bebizonyítani, hogy az aids és a hiv az egyesült államok által kidolgozott, ravasz biológiai fegyver, amit "csendes népirtás" céljára használ fel a gonosz amerikai hatalom, hogy így pusztítsa el a fejlődő világot, különösen pedig afrika népességét.tudjátok, az egészben a legijesztőbb az, hogy ezt a maszlagot magyarországon is többen hiszik, vallják. rendszeresen kapok ilyen leveleket is.

aztán valaki azt kérdezte a kommentek között, hogy miért nem írok az insentress nevű leendő gyógyszerrel végzett kísérletekről. azért nem írtam most, mert már írtam róla korábban itt, itt és itt. csak akkor még az volt a neve, hogy mk-0518. a most bemutatott eredmények a harmadik fázisú kísérlet (ez a gyógyszerkísérletek utolsó fázisa, ezután már a piaci bevezetés következik) 16. hetében végzett elemzéseken alapulnak. ezek az eredmények továbbra is nagyon ígéretesek, de mindenképpen túlzásnak érzem azt a teljesen tájékozatlan és szenzációhajhász lelkesedést, amit a magyar sajtóban tapasztalhatunk. egy teljesen új vegyületről, új gyógyszerosztályról van szó, ahol ráadásul a bevezetés üteme rendkívül feszített volt. láttunk már olyan vegyületeket, amik ebben a legutolsó fázisban, sőt azt követően véreztek el (gondoljunk a sok ccr5 inhibitorra!), és soha nem lehet tudni, hogy tartósabb szedés esetén még mi minden vár ránk.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Iránról sajnos szinte semmit nem tud a nyugati világ embere. Gyönyörű ország. Csodálatos kultúrával és történelemmel rendelkezik. Az egykori Perzsia helyén létrejött ország lakói alapvetően nagyon kedves, vendégszerető emberek. Ugyanakkor szerintem a perzsák nagyon szépek is. Van néhány iráni barátom és csak jót tudok mondani róluk.
Ezért hát rettentően sajnálom, hogy Irán jelenleg a tudatlanság a terror és a vallási fanatizmus országaként él a Nyugat szemében. Remélem ez az elzárt világ egyszer felszabadul despota vezetőinek hatalma alól és újra virágzásnak indul.

Névtelen írta...

ellentmondás!! NEMRÉG IRÁNBÓL MÉG AZ A HÍR JÖTT, HOGY MEGÁLLÍTOTTÁK AZ AIDS KIALAKULÁSÁT EGY SAJÁT FEJLESZTÉSŰ GYÓGYSZERREL! mi az igazság?

shivamantra írta...

az az igazság, hogy azok a kísérletek, amelyek az iránban kifejlesztett hiv-fertőzés elleni gyógyszerről szóltak, sajnos nem bizonyultak időtállónak. habár nem sok hír jut el iránból a világ más részeibe, de azt már lehet tudni, hogy a szóban forgó vegyület egyelőre hatástalan.

shivamantra írta...

különben én is azt gondolom, hogy irán tökjó hely is lehetne. kár, hogy most ilyen furcsa ott a helyzet.