2007-03-11

szerhelyi

nem tudom, ti olvassátok-e a aids.lap.hu oldalon található fórumot. szándékosan nem linkelem ide, nem lenne már semmi értelme.

van ott egy szerhelyi nevű ember, mármint ez a nickje, aki az utóbbi pár hónapban rendszeresen ír oda. érdekes jelenség, mert nem ír semmi sértőt vagy provokatívat, viszont a megjegyzései vagy teljesen irrelevánsak, vagy mindenestől érthetetlenek. ugyanezzel a stratégiával az elmúlt hetek alatt elérte, hogy a startlap moderátorai bezárják a "gay" és a "homo" fórumokat. mert persze mindig voltak (vannak) ott olyanok, akik annyira felbosszantották magukat, hogy elkezdtek anyázni, és egy idő után annyira elmérgesedett a helyzet, hogy nyilván nem maradt más megoldás, mint bezárni ezeket a fórumokat.
vajon ez volt-e szerhelyi célja, azt nem tudhatjuk. annyi azonban bizonyos, hogy ennyire hatékony trollt még nem láttam magam sem, pedig már öreg vagyok.

hanem a hiv/aids fórumért kár lenne. azért is, mert mindig voltak páran, akik onnan találtak ide, vagy ott tettek fel valamilyen kérdést, utána pedig alaposabban tudtak tájékozódni. nem volt ott nagy forgalom, de úgy tapasztaltam, hogy mégis sikerült valamiféle újabb csatornát nyitni azok felé, akik a fórumokon keresztül keresnek segítséget. ennek alighanem vége.
azon gondolkodtam, vajon szerhelyi homofób-e, vajon a melegséggel, a melegekkel van-e baja. ha figyelmesen olvasom azokat a dolgokat, amiket ír, akkor nem látom igazolva ezt a feltételezést. azt hiszem, valami egészen más lehet a baj. vajon mi lehet mégis az oka annak, hogy pont a homoszexuális és a hiv/aids fórumokat pécézte ki magának? ráadásul mindannyian tudhatjuk, hogy a hiv már régen nem a melegek kitüntetett betegsége.
alighanem nincs semmi értelme bármilyen jelentést vagy jelentőséget kutatni amögött, amit szerhelyi csinál. ha bezárnak a meleg és hives fórumok, hát na bumm. mindig lesz valami más. nagyon remélem, hogy neki pedig sikerül segítséget találnia mielőbb. innen nézve nagyon, nagyon betegnek tűnik.

10 megjegyzés:

any írta...

A szerhelyiből semmit nem értek, az eszterdoki meg nemnormális.
Így első ránézésre viszont egyáltalán nem naprakész ez a startlap-oldal. Valaki felvehetné a kapcsolatot a szerkesztővel, dr. Vén Lászlóval - például fórumból is elég sok van, nem csak az az egy startlapos. A blogokról nem is beszélve.

shivamantra írta...

pont szó szerint ezt írtam doktor vénnek tegnap. eszterdoki egy csomó helyen osztja az igét - rendkívül ostoba és veszélyes alak.

Névtelen írta...

A fórumhoz nem akarok kommentálni, az már tényleg nem a témához kapcsolódó fórum...

Shiva! Veled viszont egy dologban nem értek egyet. Azt írtad, a HIV csak a CD4-re van hatással, azaz, hogy számát szépen csökkenti kezeletlen állapotban. Ez igaz. Viszont a HIV, ha nem is közvetlen, de közvetve hatással van a CD8 sejtekre is, hiszen, ahogy csökken a CD4 szám, általában elkezd nőni a CD8 szám. Ezt Te is tudod, hiszen írtál róla már. Minél jobban távolodik egymástól a CD4 és a CD8, azaz minél kisebb lesz a CD4/CD8 arány, annál nagyon az immunkárosodás. Tehát azzal, hogy a CD4-et közvetlenül bántja a vírus, közvetve a CD8-at is megbolygatja.
Ezenkívűl még a CD45/RA és CD45/RO sejtfelszíni markerekre is hatással van a vírus, de ezeket a kontroll vizsgálatokon nem nézik.
Tudtommal ezenkívűl a natural killer T-cellekre is hatással van, amit magyarosan nem igen fordítunk. Vannak vizsgálatok afelé, hogy hatással van-e a CD3+ ra és más egyéb CDX-es sejtre.
Lényegében viszont tényleg a CD4 a legfontosabb adat, de vele együtt CD8-at is néznek.
A többi vizsgálatot csak indokolt esetekben végzik el, pl. első vizsgálat vagy rossz klinikai állapot esetén.

shivamantra írta...

igen, de most akkor miben nem értünk egyet?

Névtelen írta...

A nevem szerhelyi!!:)

Névtelen írta...

jajj, dehogy szerhelyi!hagyjuk már őt ki, irtózom az olyanoktól!!Még viccnek is rossz az az alak!

Shiva! Azt nem írtam, hogy nem értünk egyet dolgokban. Csak annyi, hogy úgy olvastam, mintha azt írtad volna a HIV csak a CD4-re van hatással.pedig közvetve vagy közvetlen más T-sejtekre is, mint pl. a CD8, CD45/RA, CD45/RO, NK T-cells, és még feltehetően több más CDX sejtre.
Tudom, hogy Te leegyszerűsítve akartad egyik tudatlannak elmagyarázni, hogy mi a HIV és az emberi szervezet kapcsolata egy fertőzöttben, ám hadd tegyem hozzá, az a fórum nem érdemel semmilyen magyarázatot!

shivamantra írta...

igen, tudom, hogy egy csomó mindenre van hatással, főként, hogy a cd4-es sejtek nélkül a többi limfocita jelentős része is működésképtelen, vagy inkább buta marad, mert a cd4-es sejtek nem prezentálják a megfelelő fehérjéket a normális immunreakció beindításához.
de mindennek itt nincs különösebb jelentősége egyelőre. sajnos még csak ott tartunk, hogy minden héten kapok egy levelet, hogy ha két ember hetente háromszor kefél, akkor kialakul-e közöttük a hiv. vagy hogy ha eleget imádkozom, akkor majd meggyógyulok. ehhez képest a fejlett immunológiai fejtegetések céltalanok. és ebben a munkában volt fontos az a fórum, mert sokan ott kerestek meg engem. ezt a helyet itt sokan ijesztőnek tartják, de ennek elemzése itt túl sok lenne.

Névtelen írta...

van Dr. Vénnek ezen kívül még 8 másik lapja, meg mellesleg belgyógyász egy megyei kórházban. ez az aids.lap.hu gyereke lehet, hogy a látóköre szélére szorult, kicsit úgy tűnik, hogy sokat szeretett volna markolni, de keveset fogott. vagy csak aktualizálni felejt el.

any írta...

Kicsit már aktualizálva lett. Még ha nyitna egy fórum rovatot is, más fórumoknak, az jó lenne.

Névtelen írta...

Ki ez a szarhelyi? :-)