2007-03-16

legfeljebb

a croi konferencián bemutatott adatok azt mutatják, hogy a rendszeres és hatékony haart (hatékony antiretrovirális terápia) mellett az elérhető cd4-es szám-növekedésnek van egyfajta maximuma: nevezetesen körülbekül négy év után a cd4-es sejtek számának növekedése megáll vagy legaláb lelassul. ennek a jelenségnek az oka nem teljesen világos.
senki nem várta, hogy a mégoly hatásos kezelés mellett is a hiv-fertőzöttek ugyanolyan cd4-es számot érjenek el, mint az egészséges személyek, ráadásul a jellemző vagy átlagos cd4-es szám egyénről egyénre változik. ugyanakkor a nagy kohortokon (egységes statisztikai rendszerben elemzett nagy betegmintán) végzett vizsgálatok azt is igazolják, hogy a majdnem az egészséges szintre jellemző cd4-es szám akkor érhető el, ha a kezelést még 350 cd4 fölött megkezdik. minél alacsonyabb az induló cd4-szám annál alacsonyabb érték mellett áll meg a növekedés is.
a különböző mintákon végzett elemzések némileg ellentmondásosak, de az bizonyosnak látszik, hogy a kezelés megkezdése utáni első évben figyelhető meg a legnagyob mértékű növekedés, majd ez fokozatosan lassul. nők és fiatalabb emberek nagyobb és dinamikusabb növekedést mutatnak a terápia alkalmazása mellett. és ami némileg meglepő: minél magasabb a terápia elkezdésekor a vírusszám, annál nagyobb mértékű lesz a cd4-es sejtek számának növekedése az első évben.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezek azért nagyban fedik a valóságot is. A CD4 szám pár év elteltével valóban beáll egy bizonyos szintre, ennek lehet az az oka, hogy elérte majdnem azt az állapotot, ami a HIV előtt volt. Az igazság, hogy szinte senki sem tudja milyen CD4-gyel bírt a fertőződése előtt és nagyon sokat számít, hogy ki milyen CD4 szám mellett szerezte be a vírust, így nehezebb következtetni arra, hogy a terápia mennyire hatékony ilyen tekintetben.
Szerintem nem olyan meglepő, hogy minél magasabb vírusszámmal kezdi a terápiát, annál nagyobb lesz a CD4-emelkedése a kezdeti időszakban, hiszen gondoljunk bele, hogy a magas vírusszám 2 hónap alatt is lemegy már méréshatár alá és ilyenkor egy hatalmas teher szakad le az immunrendszerről és hirtelen elkezd megint "élni". Előtte volt mi terhelje, így majdnem vírusmentesen az immunrendszer is nagy javulást élvezhet.
Amúgy a CD4 változása még egészséges emberekben is rendkívűl tág határok között tud mozogni, nem még egy fertőzöttben.
Való igaz az is, hogy 350 feletti indulószám esetén az immunrekonstrukció mértéke is nagyobb, viszont ilyen esetben hamarabb állhat be egy bizonyos szintre(vagy kevesebbet ingadozhat, nőhet a későbbiekben).
A CD4-nek nézik a %-os arány változását is, ami általában relatíve kisebb mértékű lehet, mint a darabszámé.
Szerintem azok a betegek, akik a terápia előtt jártak kontrollra és néztek nekik CD4-et, azok nagyjából tisztában vannak, mi az ő maximális elérhetőségük ilyen tekintetben még vírus mellett is. Ha valaki ezt az állapotot újból eléri, akkor az nagyon jó.

Névtelen írta...

szerintem azok a betegek sem lehetnek tisztában "maximális" CD4 számukkal, akik terápia előtt jártak kontrollra, hisz nem tudhatjuk, mikor fertőződtek pontosan. és a fertőződés után akár már pár héttel is erős eltérést mutathat a megszokott-tól a CD4 számuk. de ha eléri, akkor az nagyon jó, persze... de ha nem, akkor az is nagyon jó, feltéve, hogy nem nagyon alacsony a CD4 szám. ismerek emereket akik betegség nélkül terápia mellett évek óta 300 körüli CD4 számmal vígan élnek. szóval szerintem mindegy.

Névtelen írta...

Előző hozzászólóval egyetértek amúgy. Hiszen a fertőződés után a CD4 többszáz nagyságrenddel csökken. És nem mindegy kinek milyen volt a kiinduló CD4. Lehet hogy 1300, de az is lehet, hogy 700. Persze az akut tünetegyüttes után megint kicsit felkúszik a CD4, de elvileg már nem éri el a "régi", fertőződés előtti állapotot. Hogy kontrollokra járnak, az is csak egy mutató, hogy mégis milyen intervallumokban mozog a kezeletlen beteg CD4-e.
Egyébként csak a betegek fele éri el a jelentős immunrekonstrukciót a kezelés megkezdése után, nekik már az első hónapokban akár 150-200-zal is nőhet a CD4 és aztán évente-félévente ugyanennyivel. Azok, akiknek kisebbet mozdul a CD4, még mindig ott az Aldesleukin immmunmodulációs terápia, egyébként pedig ha a vírusuk méréshatár alatti, akkor olyan nagy aggodalomra nincs ok. Igen, vannak akik 300-400-as CD4-gyel élnek hosszú évekig. A lényeg inkább a tünetmentesség, azaz, hogy ne tünetesen kezdjenek bele a HAART-ba.