2006-12-18

hiperthermia

minden évben előkerül ez az eszement hülyeség a hiperthermia kezeléssel. ezúttal lettországból kaptam egy levelet valamelyik listán, hogy ott orvosi kísérletnek álcázva próbálnak ilyenre hiv-fertőzötteket szerezni, de már magyarországon is volt ugyanez régebben.
a hipertermia-kezelés során a beteg testhőmérsékletét 42 fokra, egyes esetekben 43,8 fokra melegítik. az érzéstelenítésben és mesterséges lélegeztetéssel tartott beteget egy kádban hevítik fokozatosan (főzik szegényt). a kellő hőmérséklet elérésekor egy darabig így tartják a pácienst, amitől állítólag elpusztulnak a kórokozók, és az immunrendszer új életre kél.
ám nem ez történik. a hipertermiás kezelésben részesülő betegek rendre simán belehalnak a kezelésbe, vagy súlyos agykárosodást szenvednek. ezen a hőmérsékleten ugyanis már elkezdenek kicsapódni a fehérjék (láttatok már biztos kirepedt tojást a forróvízben...). az égés sérülések is gyakoriak, továbbá általában szívleállás, agyvérzés, keringési zavarok lépnek fel. nem véletlen, hogy nem szoktuk megfőzni az embereket.
akkor sem, ha azt hazudják róla, hogy az egy klinikai kísérlet, és aláíratják a lemondó nyilatkozatot. eszerint a beteg nem élhet panasszal, ha megsérül a "kísérlet" során, hiszen csak próba volt a dolog.
ne dőljetek be ilyen kóklerságoknak!
(w. blake képén a sátán jóbot forró olajjal sújtja, hogy kelések keletkezzenek rajta.)

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

én a mai napon leforráztam magam!!(:

shivamantra írta...

hüje.

Névtelen írta...

a kerdes shiva, hogy azok akik tulelik hirtelen HIV- ok lesznek? pont a hetvegen gondoltam erre, voltam Szaunazni, es arra gondoltam, ha ezek a dogok megdoglenek magas homersekleten akkor talan sok szaunatol megdolgenek, de nem :-(
mindenesetre ettol a fozestol csak elpusztulnak, nem? akkor pedig megeri.
B,

shivamantra írta...

nem. először is, nem élik túl. aztán pedig természetesen nem lesznek hiv negatívok, hiszen a hiv nem tüntethető el a szervezetből, ugyanis az örökítőanyaga a cd4-es sejtek saját genetikai örökítőanyagában "rejtőzik", tárolódik. ilyen módon nem irtható ki. viszont a tartósan magas testhőmérséklet megöl. lásd még: lázgörcs, hűtőfürdő stb. a főzéstől te pusztulsz el, nem a hiv. tudom, neked az is bejön, de akkor válassz valami hatékonyabbat, ne azt, hogy megfőzeted magad.

Névtelen írta...

Annyira durva, hogy ezt megkajálják az emberek. Már 42 C° tartós fenállása is káros az agyra, az érrendszerről és a többiről nem is beszélve.
Ilyet szerintem unatkozó buta emberek találnak ki, náluk butább embereknek.
A net átka.

Névtelen írta...

én hozzáfűzném, hogy nem annyira nagy ostobaság ez a felmelegítéses dolog...
igaz én nem a HIV-vel kapcsolatban kerültem közel ebben a témában, hanem a rák kapcsán...
méghozzá édesapám miatt...
ő kapott ilyen kezelést...
eléggé megviseli a szervezetet, láttam utána aput...
sajnos az nem derült ki, hogy mennyire volt ez nála hatásos, mert közben ismét műteni kellett és az annyira megviselte a szervezetét, hogy nem kaphatott újabb kezelést...
még 4 hónapig volt közöttünk... ;(

Névtelen írta...

Oszinte reszvetem
de akkor megiscsak tul lehet elni! jo lenne egy olyan peldat talalni, aki meg sokaig elt a fozes utan.
B.

Névtelen írta...

Megvan, akkor a CD4-eseket is ki kell irtani! az a megoldas, hogy az osszes HIV virust es CD4-et kiirtani, aztan gyorsan ujratelepiteni oket.
Meg arra is gondoltam, hogy egyesevel mindent ki kell cserelni. az osszes szervet, az agyat, a fejet, mindent. szerintem kuldd el az otleteimet az illetekes hivataloknak, erre meg biztos nem gondoltak :-)
B,

Névtelen írta...

Talán ez volt a leghorrorisztikusabb topik. Valóban nagy baromság, a fejem fogtam, visszaolvastam, jól látom-e, ami le van írva. A magas láz sem hiába veszélyes, nem még a főzés.
Amúgy a mérsékelt szaunázás állítólag jót tehet az immunrendszernek, akár megfázásos időszakban is. De a HIV eradikációja egyelőre nem lehetséges, senki ne reménykedjen ilyenben:(
Ez nem kötekedés akar lenni, de a tulajdonneveket légyszi nagy kezdő betűvel, mert úgy helyes. Olyan csúnya kisbetűvel látni(nem hiába, hogy Nemecsek sem szerette:)

Névtelen írta...

Én most hallottam a hypothermiáról mint kezelésről... tény hogy alapból 40-sok fok feletti lázat jelent, de amikor csak lightosabb betegségeket mint pl. a krónikus fájdalmat, immunrendszeri gyengeséget, ilyeneket akarnak vele kezelni akkor 38,5 fokig mennek föl. Úgy hallottam, hogy különösen azoknál az embereknél hatásos akik nem szoktak lázasak lenni, hiszen ezzel pótolható a szervezet saját védekezőreakciója miatti emelkedett hőmérséklet. Nem vízben főznek hanem az egyik helyen pl. 'A' infravörös fénnyel, a másik helyen melegítő takaróval. Sok jó eredményről hallottam, a kezeléssorozat (40-60 perc 5-10 alkalommal)végén a krónikus fájdalmak nagy része, és sok ízületi bántalom is csökkent vagy megszűnt. Erről mi a véleményetek?

Névtelen írta...

különösebben semmi véleményem nincs, csak azt akartam mondani, amikor ezt írtam (és ezt most is fenntartom), hogy ez a kezelési mód a hiv-fertőzöttek esetében nem csupán hatástalan, de kifejezetten káros is.