csinálom

csinálom ezt itt most már fél éve. olvasok, írok, magyarázok, válaszolok, vitatkozom, rámutatok, megszervezem, kiállok. komolyan veszem, érdekel, fontosnak tartom.

erre azt írja nekem valaki, hogy én elbagatellizálom és - úgymond - esztétizálom a hiv-fertőzést.

nem.

ezt nem teszem.

hanem szeretném világosan érhetővé tenni, hogy attól, hogy hiv-fertőzött lettem (és vagyok), még ugyanolyan ember maradtam. reggel felkelek, dolgozom, eszem, szeretek, élek, sírok, nevetek. nincs különbség. vigyázok magamra és a körülöttem élőkre.

ha objektíven nézem, hiv-fertőzöttnek lenni nem éppen tűzoltómajális. ha objektíven nézem, akkor én aránytalanul több igazi aids-beteget láttam már, mint a túlnyomó többsége azoknak, akik furcsálkodva néznek engem - igazán tudom, hogy mitől kell félnem. de én nem tudok úgy tenni, mintha borzalmasan, nagyon, rémesen beteg lennék, mert nem vagyok. és azt sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy mások úgy kezeljenek, mintha az lennék. majd ha beteg leszek, szólok. egyelőre hiv-fertőzött vagyok, és együtt élek ezzel. a mindennapi életemben egyelőre nem akadályoz, nem lassít le, nem tesz lehetetlenné. egyelőre. de majd ha ez bekövetkezik, akkor azzal kezdek valamit.

azonban amivel nem tudok együtt élni, az a tájékozatlanság, ostobaság és közöny. ezért írok ide olyan sok mindent, amiből - reményeim szerint - kiderül valami arról, hogy gyakorlatban milyen hiv-fertőzöttnek lenni. nem kell ítélkezned, nem kell sajnálkoznod, nem kell tanácsokat adnod meg gyertyát gyújtanod értem. elég, ha magaddal törődsz. olvasd el, értsd meg, kérdezz! a többi majd megy magától.

és mindig használj óvszert!