2006-10-29

kaletra


azt írja itt az aidsmap, hogy egy újabb vizsgálat szerint az új, tabletta formájú kaletra sokkal jobban tolerálható a betegek számára, mint a régi, lágy zselatin kapszula. az új formájú gyógyszernek (ami mindenben azonos hatóanyagokat tartalmaz: lopinavir és ritonavir kombinációját) két fontos előnye van: nem kell hűtőszekrényben tárolni (én körbeutaztam vele a világot, és igazi lidércnyomás mindenhol izgulni a hűtőszekrény miatt), és lényegesen kevesebb hasmenést okoz (namost, erről nem is mesélnék...). a hasmenés egyik fő oka ugyanis az az olajos folyadék volt, ami a kapszulákban a hatóanyagot tartalmazza.

magyarországon egyelőre még kapszula van, de egy-két éven belül egész európában már a tabletta lesz kapható. gyerekeknek és azoknak, akiknek nagyon rossz állapotban van az emésztőrendszere, továbbra is rendelkezésre áll a kaletra szirup.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem a Kaletra az egyik olyan gyógyszer, amelyik kiélesíti a gyógyszerfegyelem kérdését. Hiszen nem elég, hogy hűtőben kell tárolni és ehhez igazodni a munka, otthon, utazások miatt valami borzalmas lehet... És akkor ott vannak még a mellékhatásai, lévén hogy 2 PI van benne olykor elég szélsőséges mellékhatásokat tud okozni.
Nekem ha felajánlaná a kezelőorvosom, akkor helyből elutasítanám. Hiszen gondoljunk bele, milyen lehet munkahelyen vagy otthon tartani, ahol nem tudják az állapotát a betegnek. A sok utazásról meg ne is beszéljünk!

shivamantra írta...

ugyanakkor a kaletra nagyon megbízható, hatékonyan és gyorsan csökkenti a vírusszámot, széles rezisztenciaprofillal rendelkezik (nehezen alakít ki rezisztenciát), és abszolút meg lehet szokni. sokkal kevésbé ijesztő, mint monjuk az AZT. különben eláll szobahőmérsékleten harminc napig, tehát a napi adagodat nem kell hidegen tartani. csak olyan országban, ahol meleg vagy nagyon párás az idő (trópus), mert maga a kapszula elolvad (még ha a hatóanyag nem is romlik meg). de ennek vége a tablettával.

Névtelen írta...

Teljesen igaz, hogy hatékony, hiszen eleve 2 PI sokat dob, bár szerintem előrébbvaló, hogy széles rezisztenciaprofillal rendelkezik, ezért adják rosszabb klinikai stádiumban lévőknek, vagy rosszabb laboradatokkal(CD4, vírus) rendelkezőknek, vagy akiknél befuccsolt az NNRTI váz.
Mondjuk inkább az a baj vele, hogy az emésztőrendszerre gyakorolt mellékhatásai elég intenzívek lehetnek.
A hűtőtárolás: rendben, hogy 30 napig eláll szobahőmérsékleten, de ha valaki megkapja 60, 90 napra az adagját, akkor addig is hűtőben kell tárolni, amíg be nem veszi a beteg a soronkövetkező havi adagját. Tehát a hűtő mindenképpen akadályozó tényező olyannak, aki titkolja, hogy gyógyszert szed: mert pl. kellemetlen olyanoknak munkahelyen vagy otthon tartani, amiatt, hogy bárki megláthatja, vagy egyáltalán ott, ahol valamilyen közösség van. Éppen ezért nemhiába egyénre szabott a kombináció kiválasztása. Az orvos meg is kérdezi, mielőtt valaki elkezd gyógyszert szedni, hogy titkolni akarja-e mindenki elől, mert akkor eleve nem ad neki Kaletrát, ha nem szükséges. Viszont az is igaz, hogy kezdőkombiban elég ritka.
Szóval a tabletta forma szerintem jobb lesz, ugyanis kevesebb mellékhatás, ugyanolyan hatékonyság, no frigo és étkezési megkötés sincs.
Az elolvadt kapszula amúgyis gusztustalan lehet...

Névtelen írta...

Ha a tabletta eláll szobahőmérsékleten is sokáig, ami tényleg így van, akkor a gyógyszerfegyelem kérdését egyáltalán nem élesíti ki. Munkahelyen is ugyanúgy lehet tarolni, mint bármely más gyógyszert. Mellékhatásai pedig semmivel sem szélsőségesebbek, mint némely másik gyógyszeré. Számos más gyógyszer is okoz gasztrointesztinális (gyomor- és bélrendszeri) panaszokat, mint gyomorégés, hasmenés, meteorizmus.

Az AZT (acidothymidin)valóban sokkal rosszabb, mert szedése alatt gyakran jelentkeznek/tek gastritis-re emlékeztető tünetek. Vagy gondoljunk csak a (nemcsak a) tenofovir esetében fellépő nefrotoxicitásra, vagy az avasculáris csontnekrózisra, melynek egyik kiváltó oka a proteáz inhibitorok által okozott hiperlipidémia (magas vérzsíszint) is lehet. Nem sokkal jobbak a perifériás neuropátiák vagy a farmakokinetikai szempontból kitűnő efavirenz által okozott központi idegrendszeri tünetek sem.

Nem kell a Kaletrától jobban félni, mint mástól. Ez előítélet lenne szegény-szegény Kaletrával szemben és én megvédem őt :-)))

mck

Névtelen írta...

Lehet védeni a Kaletrát, én csak azt említettem, hogy jobb lesz az új tabletta forma.
Valóban sokfélék és intenzívek az AZT által okozott emésztőrendszeri mellékhatások, de most nem állt szándékomban összehasonlítani gyógyszereket. Különben az igaz, hogy sok más gyógyszer még durvább dolgokat tud művelni.
A gyógyszerfegyelem dologgal sajnos nem értek egyet, de ez szerintem nézőpont kérdése. Az egy dolog, hogy lehet ugyanúgy bárhol tárolni hűtőben, én arról beszéltem, hogy nagyon rossz "közszemlére" tenni, ha titkolja az ember. Megkérdezhetik mi az, mire szedi, miért és jönnek a kellemetlen kérdések, úgy érzem, egy HIV-pozitív nem szívesen mondja el a státuszát akár otthon vagy munkahelyen, idegeneknek.
Hazudni, sajnálatot ébreszteni, netán undort megint csak nem jó dolog HIV ügyben.
A tárolás kérdése ugyanúgy egy fontos része a kombináció kiválasztásában és ez szerintem nem ideális olyanoknak, akik titkolják az állapotukat. Szerinted ideális?

Névtelen írta...

Ja AZT azydothymidin és nem acidothymidin. Tényleg bocs!

Névtelen írta...

nyilván ebben igazad van, sajnos egy idegen nyelvből transzliteráltam a szót, és hibát követtem el. köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet.

a tárolással kapcsoltos dologban egyetértünk. aki nem tudja tárolni, annak más kombinációt kell választani. valószínűleg azért lehetett ez a vita, mert számomra világos, hogy az, aki nem tudja hűtőben tárolni a gyógyszert, az nem is fog ilyen gyógyszert kérni. ezért gondoltam azt is, hogy a gyógyszerfegyelem olyan helyzetben, amikor valaki nem tud tárolni egy gyógyszert, és ezért nem kezdi el szedni, nem nagyon értelmezhető kérdés. erről még vitatkozhatunk hosszasan... kedvem mondjuk nemsok van hozzá.

üdv.
mck

Névtelen írta...

Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy milyen fontos a kombináció kiválasztása során sok más tényező mellett a tárolás kérdése...kérdezz csak meg pár pozitívat, aki titkolja az állapotát, hogy mikben tárolja a gyógyszereit! Meg fogsz lepődni!
Ezzel azt akartam mondani, hogy ilyen okok miatt is csökkenhet a választék lehetősége...valakinek probléma lehet, pl. Nekem, ha Neked nem, akkor örülj neki!Nyilván mindenki arról ír, ami neki kérdés vagy probléma...