speciel

én speciel 100 évig fogok élni.

sajnálom, de ez a helyzet. megy itt a vita arról, hogy meddig lehet élni, ha hiv-fertőzött vagy. szerintem sokáig. sokáig = évtizedekig.
van egy csomó barátom és ismerősöm, akik két évtizede élnek már együtt a hiv-vel. nagyon az elején fertőződtek meg, a nyolcvanas években, amikor még nem volt semmilyen gyógyszer, csak az értetlenség és az aggódás volt. aztán lett azt meg a többi gyógyszer, aztán szépen lassan lett a mai terápiás módszer, amit haart-nak nevezünk.
ezek az emberek tehát láttak már mindent. voltak többször aids-betegek, volt tüdőgyulladásuk, kaposi szarkómájuk, szembetegségeik, lefogytak, aztán meghíztak, aztán megint lefogytak és lipodisztrófiájuk lett, közben meg éltek.
közöttük többen nagykanállal ették az életet, azt gondolván, hogy úgyis mindegy, mindjárt jól meghalnak.
nagyon sokan persze meg is haltak, a világért sem akarom elbagatellizálni. úgy értem, tudom, hogy a hiv miatt romlottak az esélyeim.
szóval aztán még mindig élnek, dolgoznak, esznek, isznak, szeretnek. többen közülük hatvan felé járnak, de még mindig bennük van a szikra. sokat köszönhetek nekik - arra gondolok, nekem sokkal több szerencsém van a szerencsétlenségben, hiszen már vannak gyógyszerek, sőt minden évben több és jobb gyógyszer, és a saját életem a bizonyíték, hogy túl lehet élni a hiv-fertőzést. király.
másfelől meg lehet, hogy most mindjárt rámesik a szomszéd erkélye, és slussz-passz. aggódni tehát felesleges.
aztán itt van ez az ismerősöm, aki mindjárt az elején feladta. azt mondta amikor megkapta a diagnózisát, hogy nem akarja végigcsinálni, nem akar orvoshoz mászkálni, hanem csak él, amíg lehet, aztán meghal, ha itt az ideje. nekem ez nem menne, nekem ennél több dolgom van.
sokfélék vagyunk.