felelősség

azt mondta egy barátom, akivel együtt dolgozom egy hiv/aids munkacsoportban, hogy tulajdonképpen nem is érti, miért kell a hiv-fertőzötteknek törődnie a prevencióval. mármint, hogy miért a hiv-fertőzöttek dolga, felelőssége, hogy a negatívak ne fertőződjenek meg? miért kell hiv-fertőzötteknek gondoznia és felügyelnie olyan programokat és gyógyszerkísérleteket, amelyeknek az a célja, hogy a nem fertőzöttek ne is kapják el a vírust.
végtére is nekünk itt ez a betegség, előbb utóbb bele kell halni, borzalmasan sok meló van vele, vigyázni kell erre, arra, mindenre, hogy a lehető legtovább éljünk, és a gyógyszerek igazán nem tréfás dolgok. úgy értem, nincs olyan, akit a mellékhatások ne viselnének meg.
és akkor mit érdekeljen minket még az is, hogy a többiek el ne kapják? miért nem vigyáznak ők magukra?

és akkor arra gondoltam, hogy persze ez így nincs rendjén valahogy. nekem dolgom az, hogy vigyázzak arra is, akivel vagyok, ez az én felelősségem.

meg arra is gondolok most, hogy ez az elvárás része annak, ahogy az emberek általában a hiv-ről gondolkodnak. hogy aki hiv-fertőzött, az maga tehet róla. úgyhogy szégyellje magát és dolgozzon meg a társadalom bocsánatáért (vagy a bűnbocsánatért). és ezért törődjön a prevencióval.

hiv-fertőzöttnek lenni stigmatizál. nem olyasmi, mint egy cukorbetegség, amit az asztal mellett meg lehet beszélni. nem olyan, mint egy rákbetegség, ami mindenkiben őszinte szánalmat ébreszt, mindenki megértően bólogat, és alig akad valaki, aki azt mondaná, hogy "gézám, nem kellett volna elszívni napi hetven cigit, és néha ehettél volna egy almát". nekem bezzeg az orvos is azt mondja, hogy "aki sokat halászik, előbb-utóbb kifogja az aranyhalat".

én nem halásztam sokat. aztán mégis ott volt az aranyhal a hálóban. most kérhetek tőle hármat. az egyik az, hogy ne nekem kelljen mindenkire vigyáznom. ne nekem főjön a fejem a prevenció miatt. vigyázzon magára mindenki maga.