2007-08-16

vissza


nahát, milyen sokáig voltam távol, ugye!?
ott (is) voltam nyaralni, amit a kép ábrázol. kíváncsi vagyok , van-e köztetek olyan, aki felismeri. rejtvény!
nagyon kialudtam magam, és most megint dolgozom, de megfogadtam, hogy kevesebbet, mint eddig. mert az úgy nincsen jól, hogy a sok munka miatt nincs időm egyáltalán semmire, sem fontos, sem kevésbé fontos dolgokra. amúgy meg nagyon jól vagyok, ami sokszor igen megtévesztő. úgy értem, maradéktalanul egészségesnek érzem magam, ha eltekintünk attól, hogy időről időre elővesz a hasmenés. de még ez is sokkal ritkábban, mint régen. azon kívül pedig nagyon rászoktam a jógára. elképesztően jót tesz nekem, mintha kicseréltek volna, pedig nem vagyok híve az ilyen nagy szavaknak. talán a legjobb benne nekem az, hogy úgy érzem, ura vagyok a testemnek, ami megnyugtató különösen egy olyan betegség fényében, amivel kapcsolatban édeskeveset tudok tenni. úgyhogy jógázzatok ti is, mert az jó.
most megyek, körülnézek, hogy mik történtek az elmúlt hetekben hiv/aids fronton. azt már látom, hogy újhelyi eszter offenzívát indított a szigeten folytatott szűrés kapcsán. ott össze is futottunk, de én nem vettem részt ebben a projektben, mert nem voltam itthon, és időm sem volt rá. nyilatkozott a klubrádióban, aztán a barikád is megírta (mi ez a barikád? valami jobbos dolog?). népszava, stop.hu, hírszerző, népszabadság. azt hiszem, azon is múlott ez a hirtelen népszerűség, hogy a nyári hírhiányban jól jött egy érdekes apróság. ebből a szempontból nagyon is ügyes húzás volt újhelyitől, hogy kihasználta a helyzetet, amit a sziget kínált. ugyanakkor sajnos kötve hiszem, hogy például az újságírók közül bárki elment volna szűrésre.
arra a kérdésre pedig, hogy lesz-e aids-robbanás/lavina/krízis magyarországon, büszkén állítom, hogy igen, sőt már most is van. rettegjetek, és menjetek el szűrésre!

26 megjegyzés:

Névtelen írta...

Üdv. itthon!

Ezt lehet, hogy nem láttad:

http://www.mtv.hu/videotar/?id=7472

Dr. Bánhegyi az estében!

k

Névtelen írta...

norvégia??? (üdv újra itthon)

Independence írta...

Nevemböl is üdv újra itthon!

Névtelen írta...

Nem ismerem fel, de simén elhiszem, hogy Norvégia, ott mit lehet csinálni alváson kívül? (El ne kiabáljam, de a virtuális társasági életedre kimondottan jó hatással van a jóga, aminek külön tetszik neve, olyan pozitív.) Megyek aludni, Bánhegyit láttam különben a tévében.

shivamantra írta...

jaj, dehogy norvégia!

Névtelen írta...

Talán Dánia vagy Szlovénia???

k

Névtelen írta...

Egyáltalán külföldön van?

shivamantra írta...

igen, külföldön. nem dánia senem.

Névtelen írta...

Jó húzás volt ez Újhelyiék részéről, mert legalább ilyenkor jónéhányan elrohannak szűrésre, ha nem is pont a Szigeten. A statisztika azt mutatja, hogy nagyon indokolt a szűrés mindenkinek, aki szexuális életet él(t).

Névtelen írta...

Shivát ismerve nem mediterrán ország lesz (meg a kép sem igazán arról árulkodik), felmerült bennem, hogy nem is biztos, hogy Európa...

Névtelen írta...

ausztrália? izland?

Névtelen írta...

új-zéland? Fülöp-szigetek?

shivamantra írta...

nem, nem. európában van, ennyit segíthetek.

shivamantra írta...

(különben engem ismerve miért ne lehetne mediterrán ország is akár? ha rám gondolsz, hideg fjordok, jeges fuvallat és behavazott hegycsúcsok jutnak eszedbe? köszike...)

Névtelen írta...

valahol mintha említetted volna, hogy nem vagy oda a klasszikus mediterrán, trópusi,tengerparti, napozós utakért...amúgy mi baj van abban, ha valaki a hegyeket, az északi országokat szereti? semmi.
itt a természetednek semmi köze nem volt a nyaralásodhoz. A tippem pedig valamelyik balti állam.

Névtelen írta...

Szerintem ez Svájc. (Vagy Ausztria)

shivamantra írta...

namost akkor svájc vagy ausztria?

Névtelen írta...

svájc inkább szerintem. vagy észak-olasz tavacska.

Névtelen írta...

ausztria! :-)

Névtelen írta...

Svájc!

Névtelen írta...

Svájc, mer ott jobb a csoki.

Névtelen írta...

KANADA!!!! Kitalaltam...

shivamantra írta...

nem, nem is kanada. jaj, de butusok vagytok!

Névtelen írta...

szabad a gazda

shivamantra írta...

klopeiner see, karintia.

Névtelen írta...

szép.