2007-08-18

élés

ezt kérdezte valaki az alább egy kommentben:

"jól hallottam, amikor azt mondta a bejátszás, hogy miután valakit kiszűrnek, rögtön gondozásba(kezelésbe) veszik és 90%-uknak esélye van az átlag életkort így megélni???"

igen, ezt mondja bánhegyi valahol.
a pontos válasz úgy hagzik, hogy nagy valószínűséggel lehet, hogy talán, vagy ki tudja. ugyanis azok a gyógyszerek, amiket most szedünk, nem léteznek még elég régóta ahhoz, hogy meg lehessen mondani. a kezelés jelenlegi hatékony módja (a kombinációs terápia) szintén csak tíz éve létezik, és azt megelőzően meg hát tudjuk, hogy az aids-esek hullottak, mint a legyek.
ezzel szemben én például egészen úgy élek, mint a fertőzésem előtt (csak nem kúrok annyit összevissza).
az átlagéletkor és az egészség is viszonylagos. az átlagos magyar férfi úgy negyven körül (én annyi vagyok most) már általában kissé elhasznált kezd lenni. valószínűleg dohányzik, szarokat eszik, rohan, hajtja magát, nem mozog, talán iszik is. sok kávé, sok zsír, sok idegeskedés, pszichoszomatikus bajok tömkelege: gyomorfekély, szívproblémák, prosztatabajok, majdnem nulla szex. ne kezdjetek magyarázkodni, a barátaim jelentős része negyven körül pasi. a nőkkel sem sokkal jobb a helyzet.
én meg kurvára vigyázok. nagyon odafigyelek, hogy mit eszem. igyekszem nem összeszedni semmilyen betegséget. a dohányzásról régen leszoktam, az alkoholt soha nem bírtam jól, hatalmas energiákat ölök abba, hogy működőképes, boldog párkapcsolatban éljek. minden nap sportolok (nem vicc), sokat alszom, és bár dolgozom, de szerencsére abból meglehetősen kényelmes életet tudok biztosítani magamnak és a gyerekemnek is.
szóval azt gondolom, hogy amit elveszítek a réven (a hiv-fertőzésem és a gyógyszerek miatt), azt megnyerem a vámon (mert nagyon egészségesen próbálok élni). így elképzelhető, hogy élek legalább annyit, mint egy átlagos magyar férfi. aztán majd meglátjuk: ki tudja, milyen gyógyszereket hoz a holnap?
ugyanerről egyébként írtam már itt is.

35 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az a durva, hogy az ember csak akkor kezdi komolyan venni magát (mármint a szervezetét), ha már van valami tényleg komoly baja.

Névtelen írta...

Jelenleg mennyi a várható átlagéletkor férfiaknál és nőknél hazánkban? Én úgy tudom, hogy egy férfinál 66 év, nőnél meg 74 év. Persze ez nem sokat mond, mert ahogy S. is írja, nagyon sok tényező befolyásol a kezelés mellett. Amiket S. leírt, azokkal én is mind tisztában vagyok és támogatom, csupán azt hittem rosszul hallottam, amikor ezt a mondatot elejtették ott, de én úgy emlékszem nem Dr. Bánhegyi említette, hanem még előtte a kisfilmnél, ahol a tesztekről volt szó.

Névtelen írta...

ti akartok 92 évesek lenni, mint a spéter erzsébet? mert én kibaszottul nem. gonzika voltam

Névtelen írta...

szegény spéter erzsébet tegnap meghalt, de szép kort élt meg!

Shiva!
Azt írod, hatalmas energiákat ölsz bele, hogy működőképes legyen a kapcsolatod. Ez eleve stresszel jár(ami nem kedvez az immunrendszernek sem), tehát jobb lenne, ha hagynád magától folyni, nem? És szerintem az erőltetés, hogy fennmaradjon egy kapcsolat, sokszor visszafelé sülhet el, nem? Ha lazábban veszik az emberek, lehet jobban megy, mintha tudatosan küzdenek érte. Ha a párod szeret, akkor így is, úgy is kitart melletted, már önmagában az is jó dolog, hogy elfogadta a HIV-státuszod.

Névtelen írta...

Az idézett mondat azt jelenti, hogy a ferőzöttek az átlagosnál tovább élnek. Szerintem nem ezt akarta mondani, akárki is mondta, de mindegy is, nem tudjuk, igaz-e, és olyan magyarázata lehet ennek, amit S írt.
Egyébként én is azóta figyelek nagyon magamra, amióta tudom, hogy fertőzött vagyok. Azt hiszem, soha nem voltam olyan egészséges, mint az elmúlt két évben, ami azért elég meglepő, ha belegondolunk.

Névtelen írta...

gonzika: szerintem ettől neked nem is nagyon kell tartanod.

shivamantra írta...

gonzi re van inkarnálódva. újjászületett, és ez örömteli.

Névtelen írta...

Bánhegyi azt mondja ebben a videóban, hogy csak az esemény után három hónappal később elvégzett negatív teszttel zárható ki teljesen a fertőzés. Akkor előtte miért beszél 4 hétről? Azt értem, hogy az ablak periódus miatt van a 4 hét, de ezek szerint csak a 3 hónapra készített tesz a 100%-os?

Névtelen írta...

Szeretnek hosszabb időt mondani(az emberekben másképp zajlik le a vírus megjelenése), ugyanis a 3 hónap a negatív teszt kizárására vonatkozik, 4 hét alatt meg már kimutatható lehet egy pozitív teszt. A közte lévő időszak ugyan hosszú, a 3 hónapot azért emlegetik, mert valakinél később is beindulhat az antitest termelés, mint 4 hét. Tehát valaki pl. megfertőződik, elmegy 4 hét múlva: negatív. Jajj, de jó, negatív! Aztán a 6-8. héten már antitestek lennének kimutathatóak, de ő már nem megy el tesztre, hiszen negatív és sajnos továbbfertőz tudatlanul!!! Tehát 4 hetes negatív eredménnyel nem zárhatunk ki pozivitást, 12-14 hetessel már igen.

Névtelen írta...

Úúú, ezt én se értem teljesen. Ha pl. leveszik a véradótól a vért, ami előzőleg átment a teszten, abban ezek szerint benne lehet a vírus immunválasz nélkül, ha éppen olyan időpontban veszik le? (Ha már levették, nyilván nem alakul ki benn utólag immunválasz...) Vagy mi???

Névtelen írta...

akkor az én 8 hetes negatív tesztem most mennyire mérvadó?

Névtelen írta...

a 8. héten a ma alkalmazott tesztek már kimutatják a fertőzöttséget. ha bizonytalan vagy, menj el újra. ha nem, akkor is érdemes újra meg újra menni. sokan elmennek tesztre, negatívak lesznek és másnap megkönnyebbülve, boldogan fertőzödnek meg...

Névtelen írta...

Azért lehet egy 4 hetes teszt megbízható, mert ma már olyan teszteket használnak, ami nem csak ellenanyagot néz, hanem a vírus alkotóelemeit is. A vírusszaporodás pedig 4 héten belül minden fertőzöttnél beindul, tehát 4 hét után már vagy az ellenanyagot vagy magát a vírust ki lehet mutatni ugyanazzal a teszttel. Ilyenkor már a teszt nem fog egyértelmű negatív eredményt mutatni. Legrosszabb esetben is kétes lesz és vissza fogják hívni az illetőt ismétlésre.

Névtelen írta...

megbízható a 4 hetes teszt, de nem 100%-ig, éppen ezért az ismétlés sosem árt. A vírus szaporodása valóban 3-4 héten belül beindul a legtöbb embernél és a teszt is kimutatja, de azért jobb nem elkapkodni az eredményeket(vagy kétes eredményeket kapni). a legjobb dolog, ha valaki tényleg relatíve gyakran szűreti magát szükség esetén, viszont az is fontos, hogy ahol szűreti magát, kérdezze meg hogy milyen ablakperiódusú teszttel(vagy hány generációs teszttel) dolgoznak.

Névtelen írta...

gyerekek! akkor, ha most 10 hétre csináltatok tesztet, az mennyire tuti? egyértelmű választ kérhetnék?

a. tuti
b. nem tuti

Névtelen írta...

a teszttől függ...ha 4 hetes ablakperiódusa van, akkor tuti...amúgy ma már minél rövidebb ablakperiódusú tesztek vannak...

Névtelen írta...

b. nem tuti

menj el két hét múlva, az úgy 12 hét (3 hónap)lesz, akkor tuti lesz.

nem is értem, hogy az emberek mitől számítják a 3 hetet, meg a 10 hetet. egy gumi nélküli dugástól, vagy attól, hogy egy kis sperma vagy előváladék ment a szájukba?

és ha valaki 10 hetet mond éppen, akkor azzal 10 hete semmi ilyen nem történt?

Névtelen írta...

Ezt az utolsó hozzászólást nem értem...

Névtelen írta...

Én se, de ettől a kanonizált, 12 hetes dogmától újra előjön a parám (nekem csak 9 hetes eredményem van).
Köszike.

shivamantra írta...

ó, hogy az isten rakja belétek az észt. az esetek 99,8%-ban a két héttel a fertőzés után elvégzett tesz teljesen biztosan megmutatja, hogy fertőzött vagy-e. NAGYON RITKÁN fordul elő, hogy nem derül ki. de a sok kombinálás és baszakodás helyett használjatok óvszert és járjatok rendszeresen tesztre.

Névtelen írta...

a tesztek 99% feletti biztonsággal kimutatják a dolgokat, rendszeresen kell járni és akkor ha valaki hamar hálóra kerül, akkor még kaphat akut kezelést is, amivel sokkal jobbak az esélyei(meg amúgyis).

Névtelen írta...

Ebben az egész tesztben az a szar, hogy mire kiderül, hogy tuti negatív, addigra nyugodtan lehet elölről kezdeni az izgulást. Óvszer, ja.

Névtelen írta...

Igen, használunk óvszert. De van aki az orál miatt is izgul, sőt fél, mielőtt kivárja azt a rohadt két hetet.

Névtelen írta...

a szigeten allitolag 5 perc volt egy vizsgalat, azonnali eredmennyel. szerintem egy csomoan kifizetnek boldogan a plusz penzt a vizsgalatert (akar a karolina uton is), ha azonnal eredmenyt kapnanank, hogy ne kelljen azt a dogletes egy hetet kivarni, ovszer ide, vagy oda..

Névtelen írta...

a karolinan 3-4 nap alatt megvan az eredmeny, 2 hetes ablakkal

Névtelen írta...

Valóban. Én pénteken délelőtt voltam a Karolinán és hétfőn este már kész volt az eredmény. Csak a hétvégét kellett volna átizgulnom, de mivel végigbuliztam nem volt olyan nehéz. Az a pénz, amit a két nap alatt eldorbézoltam (kb. 6-7 ezer Ft.) nem lett volna elég egy azonnali gyors tesztre. Tehát szerintem érdemesebb volt a Karolinára menni.

Névtelen írta...

Akkor szerencsed volt, nekem volt olyan, hogy mar a szerdait sem tudtak a kovetkezo heten megmondani, mert usztak a laborban (vagy szabin voltak, mar nem emlekszem).
Nemsoka ellatogatok en is ujra, kozel lakom, ott bringazok elotte sokszor :)

Névtelen írta...

és támogassátok az AATSZ-t, mert nagy szüksége van az adományokra
a múltkor valaki ellopta az előtérben felállított perselyt. azért ez durva.

Névtelen írta...

minek az azonnali eredmény?

Névtelen írta...

ez a kérdés most komoly? hát azért, mert vannak, akik a várakozás közben eltöltött idő alatt gutaütést kapnak az idegtől. jómagam 7 kilót fogytam, mire az ablakperiódust követően végre elmehettem tesztre, és mire megkaptam az eredményt, még további 2 kilót dobtam le.
az azonnali eredménynek persze nem a magamfajta hipochonderek kiszolgálása a célja, hanem sokkal inkább a mielőbbi diagnózis megállapítása.

Névtelen írta...

ae!

Mondjuk inkább úgy, hogy neked nem volt szerencséd. Én mindig pénteken megyek és hétfőre mindig kész van. Kivéve, ha ünnepnap jön közbe, de pontosan ezért nem megyek soha ünnepek környékén szűrésre.

Névtelen írta...

de miért akkor kezdesz el izgulni, amikor leveszik a vért? ez teljesen értelmetlen. a vérvételtől nem lesz biztosabb, hogy fertőzőtt vagy-e. ha az vagy, akkor azon a vérvétel már nem változtat.

miért nem az első nem-biztonságos szex után rögtön kezded az izgulást? annak több értelme lenne...

shivamantra írta...

nekem inkább az a célom, hogy megértessem veletek, hogy akkor sem áll meg a világ, ha éppenséggel hiv-fertőzöttek lesztek. csak fontos, hogy időben megtudd. az az egy hét, amit az eredményre várni kell, tényleg rettentő nehéz, de kibírható. sajnos sokakat éppen ez az egy hét tart vissza a teszttől, pedig ez sokkal rosszabb stratégia.

Névtelen írta...

olvassa el az egesz blog, nagyon jo

Névtelen írta...

jo kezdet