2007-06-07

viracept

nem tudom, hogy magyarországon szed-e valaki viraceptet (nelfinavir). mindenesetre a roche gyógyszergyár tegnap közleményt adott ki, amiben visszavonta a jelenleg európában a piacon lévő viracept tablettákat és port, az ugyanis nem megengedhető mennyiségben tartalmaz egy olyan segédanyagot, ami bizonyos körülmények között rákot okozhat. az eddigi vizsgálatok szerint a szennyeződést a gyártás során elkövetett emberi mulasztás okozta. a gyógyszer helyettesítéséről az ezen a területen dolgozó orvosok külön értesítést kapnak. ez a intézkedés, amit az emea, az európai gyógyszerhatóság rendelt el, csak európát érinti, az egyesült államokban forgalomban lévő viraceptre nem vonatkozik (tudom, hogy vannak itt olvasók amerikából is szép számmal).
(különben lisszabonban vagyok egy konferencián, majd mesélek.)

28 megjegyzés:

Névtelen írta...

én úgy tudom itthon nem divatos a nelfinavir, kezdő PI-ként is inkább máshoz nyúlnak, pl. általad szedett Kaletra, vagy esetleg Ritonavir booster, Saquinavir. a viracept amúgysem hálás, hasmenést, kiütéseket, fáradékonyságot, fogyást, nyálkahártya elváltozásokat okozhat

Névtelen írta...

Szia Shiva,

Gondolom beszámolsz a 2007. évi negyedéves helyzetről - www.oek.hu 22. heti epinfo.

k

Névtelen írta...

Megnéztem!

19 újonnan kiszűrt van az első negyedévben, ebből 13 férfi és 6 ismeretlen. 11 homo/biszex úton fertőződött, 1 hetero, 7 ismeretlen módon. Sok az ismeretlen, mint a mátrixszámításoknál!
5 AIDS esetet diagnosztizáltak, ebből 4 férfi, 1 nő.
Ketten haltak meg. Ez a statisztika nem nagyon tér el az előző évek átlagától, csak az a sok ismeretlen! Na, de részletesen Shivamantra biztos leírja. Nem értem, hogy lehet valaki ismeretlen, ha a szűrőállomáson csak látják, hogy nő vagy férfi-e, akkor is amikor leveszik a vért, meg amikor vissza megy az eredményért. Tavaly is sok volt az ismeretlen, ez most szokássá válik?

Névtelen írta...

A Nelfinavirrel kapcsolatban kérdezném, hogy gyártás során olyan segédanyag sérült, illetve olyan szennyeződés keletkezett, ami karcinogén hatású?????

Névtelen írta...

Az 5 AIDS eset benne van a 19-ben?

shivamantra írta...

a gyártáshoz szükséges a metán-szulfonsav-etilészter anyag, és ebből került véletlenül túl sok a gyógyszer egy adott gyártási tételébe. ez lehet nagyobb mennyiségben rákkeltő hatású.

Névtelen írta...

köszönöm a választ, ez valóban lehet rákkeltő, ugyanakkor jó lenne tudni, hogy tényleg hanyan szednek hazánkban Viraceptet és azoknak vajon milyen úgy PI-t adnak?

Névtelen írta...

Jedi!
Az 5 AIDS eset nem feltétlenül van benne a 19-ben, de az meglehet, hogy mondjuk a 19-ből 3-at már AIDS stádiumban szűrtek ki, a másik kettő meg már régi beteg és most lett AIDS-es, tehát ezt nem lehet kideríteni a statisztikából, amúgy jogos a kérdésed, mert szerintem minden évben vannak szép számmal (sajnos) olyanok, akiket már AIDS stádiumban szűrnek ki, tehát egy olyan kategória is betehetnének a statisztikába, hogy AIDS esetek száma, ebből hány a frissen kiszűrtnél, és hány a régi fertőzöttnél, mert így akkor arra is infót kaphatunk, mennyire hatékony a HAART a régi fertőzöttek esetében.

Névtelen írta...

http://www.hiv-correlates2007.hu/ erről nem igazán volt hangos a sajtó....

k

Névtelen írta...

Szép napot!
Mit lehet tudni a magyar prostituáltak hiv fertőzöttségi számáról, vagyis körübelül a prostituáltak hányad része fertőztöö, és milyen a fertőzöttség szintje?
Válaszukat előre is köszönöm!

shivamantra írta...

semmilyen külön nyilvántartás nem készül arról, hogy a prostituáltak (férfi vagy női prostituáltak?) hény százaléka hiv-fertőzött. ez emberi jogi megfontolások miatt is lehetetlen lenne. kit nevezünk prostituáltnak egyébként is? tapasztalataink szerint azok, akik prostitúcióból élnek (akár önként, akár kényszer alatt) gyakrabban járnak szűrésre, hiszen ez a megélhetésük. de semmilyen ilyen jellegű nyilvántartás nincs.

Névtelen írta...

Nekem valaszolo nevtelen: pontosan ezert kerdeztem:)

Névtelen írta...

Hogy a HAART mennyire hatékony az nem kérdés és elsősorban nem a statisztikákból tudjuk. Ha nem lenne hatékony, akkor nem 5 AIDS-megbetegedés lenne egy negyedévben.
Ettől függetlenül jó lenne, ha feltüntetnék, hogy az 5-ből mennyi a frissen kiszűrt. És egyébként is egy csomó mindent föl lehetne még tüntetni a statisztikában, ami által valósabb képet kapnánk a helyzetről.
Nonszensz, hogy az EPINFO a betegek nemét, stb. illetően olyat vet papírra, hogy "ismeretlen". A kiszűrtek többsége egy-két kivételtől eltekintve néhány hónapon belül regisztrálásra kerül a Lászlóban, ha máshol nem, ott biztosan tudják az illető nemét. Különbenis, ha nem tudják az adatokat összeszedni, akkor minek csinálnak statisztikát? Modjuk az is gáz szerintem, ha egy anonim szűrőhelyen nem rögzítik a leszűrtek nemét, amit ugye általában ránézésre meg lehet állapítani. Ráadásul ez nem titkos adat és semmiféle személyiségi jogot nem sért a rögzítése.

Névtelen írta...

Igazat adok előttem szólónak mindenben. A statisztikának vannak hiányosságai, még ahhoz képest is, hogy azért évente max.100-as nagyságrendű kiszűrt van, nem 1000 vagy 10000, tehát, hogy a nemüket nem tudják, az elé...hát szavakat sem találok rá...
És azért hallani, hogy valakit már AIDS stádiumban szűrtek ki, nem is keveset, de ezekről is kellene statisztika. Hatékony a HAART, de vannak régi betegek is, azt kellene megtudni még, hogy az a 2 ember meghalt, azok azért haltak meg, mert későn lettek kiszűrve vagy mert már 20 éve fertőzöttek? Nem mindegy!

Névtelen írta...

Nagyon nem!
Ha megnézitek az egyik a kettőből olyan módon fertőződött, hogy csak régi fertőzött lehetett.
Úgy hallottam, hogy 2005-ben a 106 új kiszűrtből 32 volt már AIDS-stádiumban amikor kiszűrték és volt több is, akit nem tudtak megmenteni. Ez nagyon de nagyon gáz! Mintahogyan az is, hogy csecsemők születnek fertőzötten Magyarországon mert szüleik nem tudnak saját fertőzöttségükről. Holott, ha időben kiderül, hogy a szülők fertőzöttek meg lehet akadályozni, hogy a magzat is fertőződjön...
Mindezek rávilágítanak a magyar egészségügy felelősségére és a prevenció teljes hiányára, amiben nagy szerepe van a mindenkori kormány nemtörődömségének. Magyaroszág például még EU-s kötelezettségvállalásainak sem tett eleget a HIV/AIDS-prevenció terén.

Névtelen írta...

Attól tartok, hogy ha nálunk lenne mondjuk 6000 regisztrált fertőzött, akkor sem változna semmi.
Ez egy ilyen ország...

Névtelen írta...

A 2005-ös év valóban drámai volt, mert 100-on felül sosem volt a kiszűrtek száma, ez már önmagában véve is egy rekord. Pláne a 32 AIDS eset is kiugróan magas,sőt, hogy frissen lettek kiszűrve. Hogy megmenteni nem tudták mindet, az is biztos és szomorú. A csecsemőkről ne is beszéljünk! Prevenció nulla, és más EU-s kötelezettségnek sem tett eleget hazánk. Rebesgetik, hogy ez évben is magas lesz a kiszűrtek száma, bár az év első felében általában így szokott lenni. Vajon akkor észbe kap az ország? Mondjuk ha 6000 fertőzött lenne, lehet észbe kapnak az ország, ugyanis ennyi ember ellátása komoly gondokat jelentene a drága gyógyszerek miatt is.

Névtelen írta...

Mihez kepest ugye...
Vannak orszagok, ahol a HIV fertozottek a "vitaminok" mellett, mast is kapnak. Peldanak okaert alljon itt nehany: lipoatrophya vs. Sculptra (a zsir atrendezodestol kicsinyt eltorzult arc felepitese, hogy ujra emberi arc nezzen a tukorbe) vagy akar a sokaknal mellekhataskent jelentkezo impotencia (teljes vagy reszleges) gyogyszeres (viagra es tarsai illetve triplemix) megsegitese.
Vagy barmifele kerdessel fordulsz a kezelo dokidhoz es ha hala egnek jok az eredmenyeid, akkor a kerdesek lesoprese kelegyintessel, hogy ti. ilyen eredmenyek mellett az ember ne panaszkodjon, stb...

Lassuk a dolgok jo oldalat: vannak orszagok, ahol "vitminokat" sem kapnak....
Es kulonben is, minek buzultal agyba-fobe...

shivamantra írta...

az anonim szűréshez az is hozzátartozik, hogy a statisztikákba nem kerül bele az anonim módon kiszűrt beteg neme. ezt egyértelműen csak akkor rögzítik, amikor a beteg kezelésre/gondozásra jelentkezik a lászló kórházban. ez azonban a beteg saját döntése. ha valaki úgy dönt, hogy soha nem megy el a kórházba, akkor bár benne van a kiszűrtek számában, de nem tudjuk a nemét.

shivamantra írta...

másrészről nem értem, hogy mindez miért fontos. kérlek titeket, hogy világítsátok ezt meg nekem.

Névtelen írta...

Érthető így. Hiába látja a szűrőállomás, hogy akitől a vért veszi le és akinek pozitív a tesztje, hogy férfi vagy nő, ő nem regisztrálhatja, csak akkor "derül ki" hivatalosan a neme, ha a Lászlóban is megjelen. Számomra ez azért érdekes tény, mert akkor ez a sok anonim ezek szerint nem jelenik meg a kórházban és arra lennék kíváncsi, hogy miért nem? Mert idő kell nekik? Vagy mert félnek elmenni? Vagy mert akkor mennek, ha már tüneteik is lesznek? Vagy mert a szűrőállomás nem javasolja nekik a László Kórházba rohanást? Mi lehet az oka, hogy ennyien nem jelentek meg az utóbbi pár évben? És vajon meg fognak valaha jelenni vagy a sorsra bízzák magukat? Ez a tény érdekelne, és szerintem Téged is, Shiva, hiszen Te is buzdítasz mindenkit a szűrésre, és úgy érzem, ha valakinek pozitív a tesztje, meg ha már elment szűretni magát, akkor nem csak kíváncsiságból tette.

Névtelen írta...

A kiszűrtek túlnyomó többsége pár hónapon belul elmegy a Lászlóba.

Névtelen írta...

Shiva,

Tudsz esetleg arról, hogy a Mo-n kiszűrt HIV fertőzöttek hány %-a külföldi állampolgár, régebben olvastam valahol - db-ra leírták, hogy honnan hányan - , de az új kimutatásokban ez már nem szerepel?

k

Névtelen írta...

Nőkről van infóm. 2003. dec.31-ig.
151 regisztrált nőből 57 (kb. 38%) külföldi állampolgárságú fertőzöttként szerepel a nyilvántartásban.

Névtelen írta...

Névtelen ez is csak 2003-as állapotról ad tájékoztatást, hol a '04,'05,'06, ill. a férfiakról is volt korábban info, de valahogy mostanság erről sincs új adat, pedig ez is adhat némi segítséget a hazai helyzettel ill. a magyarok fertőzöttségi szintjével kapcsolatban. Anonim az anonim, de nemzetisége van ill. neme. Szerintem.

k

Névtelen írta...

Sajnos hirtelen csak ezt az adatot találtam meg, biztos vannak a férfiakról is, valamint frissebbek is, megpróbálok máshol keresni, ugyanis, ahol nőket megtaláltam(2003-ig), abban a könyvben más adatokat nem találtam:(

Névtelen írta...

Csak találtam valamit a külföldiekről!

"A hazánkban regisztrált HIV-pozitív személyek jelentôs hányada nem magyar állampolgár.
2002 végéig 65 országból származó 286 HIV-pozitív személy került a nyilvántartásba,
ami a regisztrált HIV-pozitívok 27%-a. A külföldiek aránya az utóbbi öt évben
rendkívüli mértékben megemelkedett, az egyes években jelentett HIV-pozitívok
40-50%-a külföldi volt. A hazai helyzet megítélésénél éppen ezért figyelembe kell
venni, hogy a külföldi HIV-fertôzöttek túlnyomó többsége bizonyosan nem hazánkban
fertôzôdött, továbbá, hogy közülük kevesen maradtak Magyarországon."
Nemzeti AIDS stratégia 2004-2010
Készítette a Nemzeti AIDS Bizottság
Budapest, 2004. június

k

Névtelen írta...

isten áldjon MAGYARORSZÁG!