2007-05-13

közönség

egy csomó hírt kaptam az idejáró kedves olvasóktól.

k hívta fel a figyelmünket rajnavölgyi éva a mindentudás egyetemén elhangzott előadására, amit véletlenül láttam is a tévében. nagyon érdekes volt, habár az előadónő hajviselete megdöbbentett.
aztán mark küldte ezt az írást arról, hogy amerikai kutatóknak sikerült először őssejtekből érett t-sejteket előállítani. a bonyolult genetikai manipuláció eredményeként az egerekben tenyésztett és előkészített őssejteket az emberi csecsemőmirigy t-sejtekké alakította. ígéretes lehetőség ez a hiv-fertőzés gyógyításában, hiszen a több t-sejt hosszabb, egészségesebb életet is jelent a fertőzöttek számára.
stan küldte ezt az írást az ezüstkolloidról, ami nagyon tanulságos, főleg, hogy nem kis részét én írtam évekkel ezelőtt. a szerzőnővel szívélyes levelezésben állunk erről a félreértésről, de azért olvassátok el. én továbra sem hiszem, hogy a hiv-fertőzés ezüstkolloiddal (vagy imával, vagy meditációval, vagy fokhagymakivonattal) gyógyítható. ha az ezüstkolloid valóban hatékony lenne, akkor a gyógyszergyárak már régen árulnák valamilyen hangzatos név alatt. fölösleges bonyolult összeesküvéseket sejteni ott, ahol az ilyesmi teljesen valószínűtlen.
mindenkinek nagyon köszönöm a közreműködést!

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

:)

Névtelen írta...

és ráolvasással gyógyítható-e?
bocs, gonzi voltam

Névtelen írta...

Ne haragudj, ha már hallottál erről és nem érdekel, csak gondoltam bemásolom a linket. Ha van véleményed az is érdekelne.

http://www.aliveandwell.org/

Istvan

shivamantra írta...

az alive and well az úgynevezett denialisták egyik szervezete. a denialisták tagadják a hiv és az aids összefügését, és szélsőséges esetekben a létezését is. sajnos minden évben vannak olyan hiv-fertőzöttek szép számmal (magyarországon is), akik beveszik ezt a maszlagot. még biztos nem jártál ide, amikor kikötöttem, hogy a denialistákhoz semmi közöm. azoknak, akik együtt élünk a hiv-vel, ez olyan kezelhetetlen és veszélyes álláspont, ami ellen mindig minden erőmmel harcolni fogok. a denialisták minden egyes hangzatos érvét ezerszer cáfolták kutatók és orvosok százai. nem érdemes erre időt fecsérelni. a képlet nagyon egyszerű: ha beveszed a gyógyszereket, akkor életben maradsz, ha nem veszed be a gyógyszereket, hanem az alive and wellnek adod a pénzedet, akkor meghalsz aids-ben. ez a helyzet.
(gonzi, veled meg még számolunk, csak gyere egyszer haza időben.)

Névtelen írta...

Köszi a választ.

Névtelen írta...

Szia Shiva,

Ha érdekel az írott sajtóban az egyik hetilap írt a Lisziewicz Julianna féle tapaszról - tudom, hogy erről már korábban beszámoltál, de szerintem vannak benne új infók.
http://www.fn.hu/hetilap/ceg_piac/
előfizetéshez kötött!!

k

any írta...

Hát most nem rémlik, hogy volt-e már szcientológia, de egyik híres tagjuknak, Lenkei Gábornak a rengetegszer újra kiadott alkotása a "Cenzúrázott egészség", egyszer végigkínlódtam magam rajta, az a lényege, hogy a mocskos gyógyszergyárak a profit érdekében szedetik az emberekkel a sok gyógyszert, pedig ha mindenki vitamint szedne, sokat, akkor megszűnnének a betegségek, még a hiv is. (Azt nem nagyon értettem, hogy erre a célra miért csak a Lenkei Gábor cége által forgalmazott vitaminok felelnek meg, miért nem jók a piszok gyógyszergyárak sokkal olcsóbb - és ellenőrzött körülmények közt készült - vitaminjai.)

Névtelen írta...

De most mi baj azzal a frizurával? :)))