2007-04-11

itthon

hazajöttem. remek pihenés volt, napokig nem kellett semmit csinálnom, és időnként arról is meg tudtam feledkezni, hogy örökké kínoz a rosszullét, a fejfájás és a fáradékonyság. viszont a hasam csak kicsit megy.

őszintén szólva, valahogy jobb volt, amikor ment a hasam, viszont ötletes voltam, vicces és élénk, mint most, amikor nem megy hasam, viszont fád vagyok, uncsi és fonnyadt.

mindegy.

kiderült, hogy a korábban olyan nagy pánikot okozó "new yorki beteg" esete, aki többszörösen rezisztens és igen virulens vírustörzzsel volt fertőzött, lényegében a sajtó túlzásának bizonyult. az őt kezelő orvosok felkutattak gyakorlatilag mindenkit, akivel a betegnek szexuális kapcsolata volt vagy lehetett, ami nem volt könnyű feladat, ugyanis az illető nagy rendszerességgel élt védekezés nélküli szexuális életet jelentős kristályos metamfetamin fogyasztás mellett. megtalálták azt, akitől megfertőződött, és azt is, aki megfertőzte azt, akitől megfertőződött. az alapos epidemiológiai kutatás eredményei azt mutatják, hogy a többszörösen gyógyszerrezisztens és a szokásosnál gyorsabban szaporodó vírustörzs egyáltalán nem terjedt tovább a new yorki melegek között, hanem csak erre az egy páciensre volt jellemző.
az eredmény arra is felhívja a figyelmet, hogy a "serosorting" néven ismert védekezési stratégia, ami azt jelenti, hogy pozitívok igyekeznek pozitívokkal lefeküdni, hogy ne fertőzzenek tovább, bizonyos veszélyeket rejt magában: ha ritkán is, de kialakulhat veszélyes kombinációjú felülfertőzés. tehát pozitívok esetében is továbbra is ajánlott az óvszer használata.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

HELLO itthon!

Névtelen írta...

welcome back :)

Névtelen írta...

Írjatok erről minnél többen!

Névtelen írta...

Mekkora veszélye van a hölgyekre nézve egy ilyen spriccelős partinak..???

Névtelen írta...

Szavazz a négyes metró fúrópajzsának nevére: www.budapest.hu Mert szükségünk van rád!

Névtelen írta...

www.budapest.hu

shivamantra írta...

minek egy fúrópajzsnak név? esténként altatót is énekelnek neki?