2006-12-16

lászló

kaptuk anontól ezt a figyelmeztetést.
én egy kicsit óvatos lennék azért minden ilyen hírrel. nem eszik olyan forrón a kását!
mert egyrészről tekinthetjük úgy is, hogy a hiv-fertőzöttek ellátása most sem áll annyira jól. úgy értem, az a 2,5 orvos, aki van, kitűnő munkát végez: az ellátás megbízható, a gyógyszerek rendelkezésre állnak. de ugyanakkor az osztály híresen pronyó körülmények között dolgozik, az egész épület nagyon le van pukkanva, megalázó a helyzet. ehhez képest minden változás csak jobb lehet.
azt ugye nem gondolja senki komolyan közületek, hogy akkor majd most hirtelen nem lesz ellátás, hipp és hopp. ilyesmi nem fog előfordulni, nem is értem, miért pánikoltok. leginkább arra látok esélyt (és sokakkal beszéltem erről az utóbbi hetekben), hogy minden marad a régiben. az is világos, hogy a jelenlegi rendszernek - ezer ok miatt - nagyon jó, hogy ilyen kevés nyilvántartott hiv-fertőzött van. de azt gondolom, hogy ez előbb-utóbb változni fog, ahogy egyre többen mentek el szűrésre, ugyebár.
ne dőljetek be a felesleges pánikkeltésnek.

és még az is van, hogy szerintetek hány kórház fog sorban állni, hogy akarja a hiv-fertőzötteket? igen, pontosan: egy sem. úgyhogy nyilván maradunk ott, ahol vagyunk. viszont a lászló kórház mivel mással lobbizhatna, mint velünk? úgy értem, azt nem mondhatja a főigazgató, hogy elemi szükség van még egy kettes belosztályra, még egy gyermeksebészetre (hetven méterre a heim pál kórháztól), és hogy nélkülözhetetlen még egy századik fülorrgégészet. nem, nem: sokkal kézenfekvőbb azzal fenyegetőzni, hogy majd akkor a hiv-fertőzöttek az utcára kerülnek, és lesz nekünk jaj. ugyanez a lelkesedés és aggodalom nyomokban sem tapasztalható a kórház vezetése részéről, amikor arról van szó, hogy a hiv-fertőzöttek ellátása penészes, ócska, szakadt falak között történik, és a fogorvosi rendelőben nincs pénz új lámpára annak az egy darab fogorvosnak, aki ellátja a hiv-fertőzötteket. most egyszerre milyen kurvára aggódik mindenki - hát nem furcsa?
az informedet orvosok írják jobbára orvosoknak. a teljes egészségügyben eluralkodott a pánik, az értetlenség és az ellenállás a reformokkal szemben - hol okkal és joggal, hol pedig anélkül.
az egészségetek és a jó közérzetetek nem azon múlik, hogy a lászló súlyponti kórház lesz-e, vagy összeolvad az istvánnal, esetleg az egyetemmel (tényleg, minek három kórház egymástól két utcányira?), vagy csak marad, ahogy volt, és megkapjátok a gyógyszert meg az ellátást. vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is - például, hogy miért olyan nehéz vidéken tesztet csináltatni, hogy miért tart minden vizsgálat olyan sokáig, vagy hogy miért nincs elég fogorvos meg másmilyen orvos, aki ellátja a hiv-fertőzötteket. (hozzáteszem, hogy dr. szendei az informedtől nagyon rendben van. reszpekt.)

33 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sűrűn bólogatok... (ha három ilyen hiv-központ lenne az országban szanaszét, akkor lenne miért izgulni, hogy mennyit kell majd ezután a vidékieknek utazni, de így...)

Névtelen írta...

kapja be a kurva kormány!!!!!(:

shivamantra írta...

jó, jó, de hogy jön ez ide?

Ana írta...

Én is bólogatok, meg a szám is nyitva maradt.
Mi van? Nem mehet bámrlyik fogorvoshoz egy regisztrált pozitív? Miért? Mégis miért?

Névtelen írta...

Valóban! Egyszerre milyen fontos a Szent László Kórház egészének a HIV pozitivok ügye! Eddig csak azt láttuk, hogy immel-ámmal, a szükséges "toleranciával" kezelték itt a betegeket, jobb hiján. Most meg milyen jó is egy ilyen "különleges" beteg-csoport arra, hogy az egész kórház fennmaradásáért álljon ki, sőt nyilatkozzon. A fennmaradásért küzdő kórház legtöbb osztályán NEM voltak hajlandók fogadni a Hiv-es betegeket! Talán még arra is emlékezni lehet, hogy egyes más osztályokon végzendő vizsgálatokhoz PIROS PONT-tal kellett ellátni a beutalót. Vajon miért?
Bizzom benne, hogy a HIV-esek ellátását akkor is meg fogja oldani az egészségügy, ha a Szent Lászlót a főváros fogja nem fogja müködtetni.
Biztos vagyok benne, hogy pld. a Eurpóai Unió arra oda fog figyelni, hogy mi történik a magyarországi HIV-esek ellátásával, azzal pedig nem, hogy mi történik a Szent László-val.
Én biztos nem a kórházhoz, hanem a kezelő orvosokhoz ragaszkodom, akár hol is folytassák!

Névtelen írta...

és mi lesz, ha a betegek kezelését leállítják???? Korai halálra fognak

shivamantra írta...

nem állítják le. ne beszéljetek ostobaságokat! nincs jobb dolgotok?

Névtelen írta...

Nem látod, hogy félünk??
És mi van, ha mégis megtörténne a megtörténhetetlen??

Névtelen írta...

azért hívják megtörténhetelennek mert nem történhet meg... ilyen nincs!!!

Névtelen írta...

Shiva, azt mondd meg légyszi honnan tudod 100%-ra, hogy nem állítják le a HIV-fertőzöttek kezelését, ellátását? Hiszen mondhatják azt, hogy az a több mint egy milliárd Ft. túl nagy teher, ami pl. csak a HAART-ra megy, és akkor nem beszéltünk még a többi kezelésről, a vérvételekről, stb, stb

Névtelen írta...

Mint ismeretes, Shiva nem elégszer buzdít arra, hogy védekezzünk, menjünk el szűrésre, használjuk a fejünket sex közben - amiben mind igaza van - de én most arra lennék kivi, hogyan viszonyul ő a már fertőzöttekhez??? Azaz, van-e sok pozitív ismerőse, és mennyire foglalkozik azok lelki világával??? Mennyire tudja jól kezelni mások problémáját? Hiszen szerintem arra is szükség van, ha valaki fennakad a teszten, hogy onnantól mi lesz. Pl. frissen kiszűrtek szoktak hozzá fordulni hogy mitévő legyenek?

Névtelen írta...

Hát igen!A László Kórház bizony, alapítva a 19. században...igaz, az István Kórház is elég ramaty állapotban van meg a János is, melyik nem??...szerintem a pesti kórházak ilyen szempontból rekordot döntenek!!!De a 22-es épületével szemben van egy új épület, az már szép. De ha valaki látta volna, hogy előtte milyen volt!!! Az maga a döbbenet:(((Lassan a 22-es is olyanná válik. De maga a környék is elég csúnya, meg a Könyves Kálmán krt, meg a Gyáli út. Elgondolkodtató, hogy hogy vannak még ilyen kórházak és uccák Mo-on!!!:(( Ja, a Korányi TBC Intézet. Na az csúcs még! Látógatóban voltam ott, de rendesen féltem, úgy néz ki...

Névtelen írta...

Magyarország, Magyaroszág, gyere bátran Magyarország!!!

Névtelen írta...

Én is biztos vagyok benne, hogy nem fog megszűnni a pozitívok ellátása. Ilyet egszerűen nem tehetnek. Európában mindenütt ellátják a fertőzötteket. Magyarország nem tart ott, hogy erre ne jusson pénz. Lehet, hogy az osztály költözni fog, lehet hogy sokminden változni fog - bár ez sem valószínű - de az ellátás nem fog megszűnni.

Névtelen írta...

Nézegettem az InforMed tanácsadó oldalát, és többnyire nekem is tetszettek Dr. Szendei válaszai - bár amikor olyanokat ír, hogy "nyállal oralis kapcsolat esetén fertőződhet", kétségeim támadtak a kompetenciáját illetően.

Péter

Névtelen írta...

Én is osztom Péter véleményét. Bár kétségkívűl jó dolog, hogy orvos válaszolgat ilyen rovatban, de vannak helyek, ahol neki is vannak tévedeséi vagy foltjai. Pl. nem egyértelmű néha amit ír és néhány helyen hiányosak vagy felületesek az ismeretei a HIV kapcsán, de mentségére legyen, hogy nem HIV-szakorvos.

Névtelen írta...

Mán megbocsássatok, de egyszerűen 1-2 kérdésen nevetni tudtam csak, hogy miket kérdeztek Dr. Szendeitől.

Névtelen írta...

Ha az ellátás nem is szűnik meg, de az sem lenne jó, ha költözködne vagy máshol lenne a székhelye, hiszen országos szinten látja el a betegeket. Amúgy úgy tudom, az EU törvényei alapján 2010-ig minden EU-s országan biztosítani kell azoknak a HIV-fertőzötteknek a kezelését, akik rászorulnak.

Névtelen írta...

anonymous!
A költözködés nem azt jelenti, hogy eztán Sopronkőhidán lesz az osztály...
Budapestről nem fogják elvinni az biztos, de talán nem lenne baj, ha egy jobban felszerelt, új, vagy felújított épületbe tennék ehelyett a depis kimustrált szocreál barakk helyett. Bár ettől sajnos nem tartok.
Mindenesetre szerintem csak a külvilág mocskától távolabb eső, fákkal bokrokkal teli parkos területen szabad egy ilyen osztályt elhelyezni, ahol viszonylag tiszta a levegő és legalább tavasztól őszig szép dolgokat lát a paciens, ha kinéz az ablakon. Ez utóbbinak a mostani hely is többé-kevésbé megfelel. Mondjuk azt az új dombot a főbejárat előtti körforgalom közepén rendbe tehetnék, bár tudom, hogy ennél sokkal fontosabb dolgokra sincs pénz.

Névtelen írta...

Ez az hogy Pesten egyik Kórház sem szép annyira, hogy megfeleljen eme elvárásoknak.

Névtelen írta...

Nem fogjak megszuntetni a kezelest, ha meg megszuntetnek, akkor legfeljebb annyi, hogy kicsit hamarabb kell meghalni, elvegre ugyis mind halalra iteltek vagyunk.
B.

Névtelen írta...

anonymous!
Nézd, ez nem igaz. Ha te halálraítéltnek érzed magad azon lehet változtatni, de a többieket ne húzd le ilyen véleménnyel, mert lehet, hogy ők szeretnék magukat jól érezni a bőrükben.

Névtelen írta...

Látjátok???
Íme mit müvel a mocskos kormányunk. Már látjátok?
Meg akar bennünket ölni, hogy pénzt takarítson meg-ROHADÉKOK!!
ROHADT gyurcsi fefÓÓÓ!!

Névtelen írta...

B!
Próbálj egyes szám egyes személyben beszélni néha, mert nem biztos, hogy más is úgy gondolkodik mint, Te!
Köszi

shivamantra írta...

mindenit nagyon kérek, hogy azokat a kommenteket, miszerint a kormány így meg úgy, és a fletónak a kicsodájával micsoda, azt ne ide írjátok. vannak erre nagyon alkalmasabb fórumok meg blogok: index, origó, bánomisén, a fletó blogja. ez itt valahogy olyan snasszul néz ki, nem is tudom.

Névtelen írta...

A halalra iteltekkel nemcsak a HIV+-okra gondoltam, hiszen mindenki meghal valamikor (persze aki + az kicsit elobb).
Szerintem a politazalas nem kapcsolodik kozvetlenul Shiva blogjahoz, azt politikai forumokon erdemes megvitatni :-)

Névtelen írta...

B,

Névtelen írta...

Nem feltétlen hal meg előbb egy pozi, mint egy negatív...egy negatívot is elüthet az autó egyik napról a másikra és egy pozi is elélhet 20-30-40 évig (ahogy példa is van/lesz rá).

Névtelen írta...

aha persze.
az auto valoban barkit eluthet. egy HIV+ viszont nem fog 40 evig elni
B,

Névtelen írta...

Nem kizárt, hogy eléljen még 40 évet a fertőződéstől számítva. Tehát ha valaki huszonévesen fertőződik, akkor hatvanvalahányévesen elvileg meghalhat, ahogy a legtöbb ember is teszi más betegségben.
A mai szakemberek szerint 20-30 év belefér, de valaki állítja: bármeddig el lehet vele élni, ha tartja a gyógyszerszedés fegyelmeit, jár kontrollokra és odafigyel az életmódjára(nem iszik, dohányzik, stb...)

Névtelen írta...

Kicsit optimistább hozzáállást fiúk-lányok!

20-30 év múlva már lehet, hogy nem lesz AIDS a világon. Hogy ennek mekkora az esélye senki sem tudja. Amint látjátok az esélyek egyre jobbak. Ne determináljátok a saját életeteket, másokét meg főleg!
Ezt főleg B-nek írtam.

A politikának pedig tényleg nincs itt semmi keresnivalója.
Mindenütt van politika, legalább itt ne legyen ha lehet!

Névtelen írta...

Amúgy dude helyesen írt: egyre jobbak az esélyek, nem kellene rögtön temetést szervezni!!!

Névtelen írta...

errol jut eszembe, az ember pont a sajat temeteset nem lathatja. pedig milyen vicces lenne a baratokkal, rokonokkal elcsevegni a sajat eletunkrol...
igen, es a szulesnel sem igazan tudunk magunkrol. pont a ket esemenyen, ami valoban ROLUNK szol, arrol nem tudunk semmit, es nem veszunk reszt benne. kar.
B,