2006-10-04

hirtelen

hirtelen körbeszaladta ez a hír a magyar (és az európai) sajtót. nem mintha nem sejtettük volna ezt eddig is.
régóta gondolkodom azon, vajon hogyan lehetséges, hogy magyarországon olyan nagyon alacsony a hiv-fertőzöttség aránya, miközben magyarország évről évre az első három között végez a durex statisztikai versenyében, miszerint ki dug többet európában. valóban úgy van ez, hogy magyarországon mindenki óvszerrel dug, és akkor én itt teljesen hiába verem magam, hogy aktivizmus meg biztonságos szex (nahát, lejjebb a kommentek között nagyon megnevettetetek ezzel!), mert mindenki pontosan tudja, hogy hogyan kell ezt csinálni.
de ha így van, akkor miért fogy olyan kevés óvszer? mert arányaiban kevesebb fogy, mint máshol.
nyilván mindenkinek van otthon óvszergyára.
vagy az emberek nem mondanak igazat (ó, ez most nagyon aktuálpolitikus!).
az is lehet, hogy nem is kefélnek annyit.
de az még valószínűbb, hogy ezrek kefélnek fűvelfával, orrbaszájba, védekezés nélkül, és nem is tudják magukról, hogy hiv-fertőzöttek.
soha ne engedd, hogy bárki, akit nem ismersz eléggé, óvszer nélkül szerelmeskedjen veled! és soha ne dugj meg senkit óvszer nélkül te sem! (ha lány vagy, akkor értelmezd át genderileg politikailag korrekt módon - emancipálódunk.)

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

vagy egy óvszert többször/többen is felhasználnak? öhhh.

Névtelen írta...

én például örültem, hogy franciaországban van durex avanti és rögtön vettünk is egy raklapnyit, így egy darabig nem kell hollandiából rendelnem. :)
szóval hátha minden magyar külföldön szerzi be a biztonságos szexhez szükséges óvszeradagját.

Névtelen írta...

Nyugalom!
Magyarországon 2006-ban nincs sok új fertőzés! Nincs mitől félni!

shivamantra írta...

dehát éppen azt papolom, hogy azért nincs sok új KISZŰRT fertőzés, mert az emberek nem mennek el tesztre. már régen nem a buzik a veszélyeztetett réteg - ők eljárnak szűrésre és vigyáznak is magukra. van tehát mitől félni. konkrétan a hiv-től kell félni. (jobb félni, mint megijedni.)

Névtelen írta...

Azt, hogy Magyarországon 2006-ban mennyi új fertőzés van, azt majd nézzük meg 2007. március elsején. Addigra talán elkészülnek a statisztikák. Mert ugye amit most lehet tudni, az nem sok.

De sajnos azt nem fogjuk tudni megnézni, hányan hunytak el valamilyen tisztázatlan betegségben, ami mögött a hiv állt.

Tényleg jobb félni, mint már nem tudni megijedni, mert meg vagy halva.

mck

stanglika írta...

és mikor megyünk szűrésre?lemaradtam? :)

Névtelen írta...

Azon gondolkodtam most én is, hogy akik meghalnak pl. tüdőgyulladásban, vagy más opportunista infekcióban, rákban, stb...olyan betegségekben, amikhez nem feltétlenül kell pozitívnak lenni...azoknál szerintem már nem csinálnak HIV-tesztet, hogy hátha az volt...és mennyi ilyen lehet vajon? Mert ugye nem sokan gondolnak arra, hogy a halott esetleg AIDS-es lehetett...meghalnak ma már középkorúak is sokféle betegségben, vajon azok közül mennyi AIDS-es van?

Névtelen írta...

Én speciel óveszerestől kapok sok-sok darabot. Az tuti nem itthonni áru és nagyon sok helyen adogatja tovább. Több ezerre kell gondolni.

shivamantra írta...

ana, szívem, több ezer óvszer...?

Névtelen írta...

igen, tényleg több ezer darabot osztogat szét. Amikor szórólapot csináltam neki, mesélte, hogy most kapot 3000 darabot, szétosztásra.