2006-06-02

emberek

azt kérdezte pan, hogy mit szólnak az emberek, amikor megmondom nekik, hogy hiv-fertőzött vagyok. természetesen nem mondom meg nekik, ezért nem szólnak semmit.
ez nem az az ország, ahol el lehetne mondani, hogy hiv-fertőzött vagyok. azonnal elveszíteném az egzisztenciámat, a munkámat, a kapcsolataimat, túl sok mindent. túl sokat.
igazságtalanságnak érzem ezt különben. mert sokszor éppen elég magával a betegséggel küzdeni, úgy értem, tényleg nem egyszerű. de ma az emberek túlnyomó többsége még úgy gondolja, hogy "a buzi, az megérdemli, hogy megdögöljön éccbe". rákosnak, cukorbetegnek vagy alkoholfüggőnek (pláne nikotinistának) lenni nem gond. szép lassan le lehet épülni, a bőr megszürkül, az izmok megereszkednek, a fogak helye rémesen bűzlik, de semmi baj, semmi stigma. "andrás kicsit iszós, de amúgy rendes ember", "etelka nem tud leszokni a dohányzásról, hát tudod, hogy van ez", és végül: "engem is vert az apám, mégis ember lett belőlem". ez mind oké. a hiv nem oké.
furcsa ez, mert ugyanakkor soha eszembe nem jutott volna ilyen egészségesen élni, ha nem leszek hiv-fertőzött. vitaminok, rostok, sok sport, kevés zsír, sok nevetés és játék. mert nem engedhetek meg magamnak semmilyen betegséget, minden percben vigyáznom kell az immunrendszeremre.
de azért nem örülök, egyáltalán nem. borotvaélen táncolok.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egyébként... azt, hogy hogyan lehet elkapni, azt tudom. Nem gondoltam, hogy a masszőrt kellene félteni tőled, nem azért kérdeztem ezt.
Arra voltam kíváncsi, hogy pl. egy masszőr, fodrász, pedikűrös, mittomén simán elvállal-e téged a tények ismeretében. Vagy hogy van-e néhány aki igen, és akkor több hasonló ismerősöd (van?) is ugyanoda jár?

Kíváncsi lettem volna konkrét tapasztalatokra a mindennapokból... Jó lenne azt gondolni, hogy vannak épeszű, toleráns emberek. De lehet, hogy ez már az a szint, amihez baromira semmi közöm, ez a te dolgod... Nyilván.

A másik kérdésem az lenne: ha nem mondod meg az ismerőseidnek, mi a helyzet veled, az azt is jelenti, hogy mi sose találkozhatunk veled személyesen?

Névtelen írta...

Ejnye, de igazad van! Utálom a dohányosokat, mert fölfordul a gyomrom, olyan büdösek, utálom az alkoholistákat ugyanazért, ha a kettő együtt jár pláne, de nálunk elnéző mosollyal beszélünk az alkoholistákról is, meg dohányozni is sikk. Egyetlen homoszexuális embert ismertem életemben, nagyon jó munkatárs és remek ember volt. Ha így visszagondolok, AIDS-ben halt meg, csak akkor még nem volt ismert. Biztos, hogy találkozom jártamban-keltemben homoszexuálisokkal, hiv-fertőzöttekkel, AIDS-esekkel, még soha nem éreztem , hogy le kell szállnom a buszról, vagy ki kell mennem az üzletből, mert elhányom magam. De a fönt említett, ápolatlan, büdös, stb. emberek miatt ez már előfordult.
Nagyon örülök annak a mondatodnak (is), amit az egészséges életmódról írtál. Sajnálom, hogy el kellett jutnod a betegségig, hogy ilyen okosan vigyázz magadra. Drukkolok neked, hogy ne legyen semmi baj, még sokáig élj a lehető legjobb állapotban, sportolva, vidáman.
Helén

Névtelen írta...

nálam nem okozna gondot, ha valaki hiv fertőzőtt, vagy meleg.
megértem ha nem mondod el senkinek, nem érdemlik meg h tudják. a legtöbben negatívumokon kívül mást nem tudnának nyűjtani. búú

Molly Bloom írta...

a melegek és hiv-fertőzöttek egy csomó mindenre rádöbbentettek saját magammal kapcsolatban...én mindenkinek boldogan bemutatnám azokat, akiket én ismerek...még mindig tartom a nézetemet: ez CSAK egy betegség/vírus, nevezzük bárminek.

Névtelen írta...

Hát ez az egyik oldal. Tudom, hogy holnap is meghalhatok valami ökör miatt, aki szeret részegen száguldozni az utakon. Vagy egyszerűen csak rosszul esek el a fürdőszobában. Vagy mittudomén, annyiféleképpen meg lehet halni, és ebből a legtöbbnek jóval nagyobb esélye van, mint annak, hogy a hiv végezzen velem, úgyhogy épeszű emberként logikusan nem a hiv pozitívektől rettegek, hanem a dohányosoktól meg a gyorshajtóktól meg a vegyiművek spórolós igazgatójától meg a munkahelyi terrortól meg a cukorbetegségtől. De. Fogalmam sincs, hogy mit éreznék, ha hiv pozitívvel élnék egy lakásban, vagy a gyerekemnek hiv pozitív osztálytársa lenne. Azt hiszem, mindent elkövetnék, hogy úgy csináljak, mint aki nem fél, de attól még félnék. Nem olyasmitől, amitől nem kell, hanem például egy véletlen balesettől. Igazából ettől mocsok és ettől más ez a betegség, mint a többi. És azt se tudom, mit csinálnék akkor, ha én lennék beteg, de egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy én is titkolnám, bárányhimlősen lehet fennhangon figyelmeztetni mindenkit, hogy nehogy a közelembe jöjjön, az csak két hét, de ez örökké tart.

Névtelen írta...

Igen, anyu-szerűt érzek én is...
Szeretem kurva liberálisnak gondolni magam, és nagyon könnyű innen azt mondani, hogy áááá, engem nem zavarna semmi. És általánosságban tényleg nem zavarna.

Ez csak fikció, és nem is rólad szól igazán... De el tudok képzelni olyan helyezetet, amitől kiakadnék, hogy azzal, hogy eltitkolod, hogy fertőzött vagy, esetleg nem adsz (most csak azért neked mondom, mert veled beszélgetek) döntési lehetőséget...
Nem akarlak megbántani. De vannak esetek, amikor kevés az, hogy te óvatos vagy. Vagy vegyük ezt "hiba százaléknak"? "Balesetnek"? Az is egy szemlélet, persze... (Fú, remélem, érted miről beszélek, és semmiképp nem akarom, hogy megbántódj, jó? Meggyőzhető vagyok bármiről... Te biztos, hogy jobban látod ezeket a dolgokat.)

shivamantra írta...

ezt annyira fontos témának tartom, hogy odakint válaszolok rá. puszik.