2006-06-16

ecab

ezekben a napokban a ecab, az european community advisory board ülésén veszek részt. az eatg munkacsoportjaként létrejött ecab önkéntes, civil szervezet, éppen tíz éve alakult. feladata, hogy a hiv-fertőzöttek közösségét (community) képviselje a gyógyszergyárak felé. ilyen jellegű szervezetek egyébként majdnem minden országban léteznek, ahol nagyobb számban élnek hiv-fertőzöttek. magyarországon egyelőre nincs ilyen testület.
az ecab ellenőrzi a gyógyszergyárak kutatás területén és főleg gyógyszerkipróbálások, vizsgálatok területén folytatott munkáját is. gondoskodik arról, hogy a kísérletekben részt vevő hiv-fertőzöttek megfelelő tájékoztatásban részesüljenek, hogy a kísérlet alatt védve legyenek az érdekeik, és hogy a kísérlet vagy kipróbálás végével ne "engedjék el a kezüket" a gyógyszergyárak, tehát például tovább kaphassák azt a kezelést, ami számukra leginkább bevált.
emellett az ecab igyekszik képzéssel, információs munkával és kiterjedt nemzetközi hálózatán keresztül végzett politikai és lobby tevékenységgel segíteni a hiv-pozitívok közösségét. küzdünk a betegség stigmatizálása ellen és a prevencióért. legfőbb célkitűzésünk mégis az, hogy európában minden hiv-fertőzött személy megfelelő minőségű kezelést kapjon, senki ne maradjon terápia nélkül.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egészen más okból éppen ma morogtam a rengeteg, érdekképviseletnek álcázott gittegylet ellen, ez itt akkor egy üdítő ritkaság. Jó munkát nektek :)