2007-04-29

múmia

ez érdekes, olvassátok el. bár lehet, hogy már olvastátok.

a képen dr. pap ildikó antropológus tangózik egy váci múmiával.

2007-04-27

április

most nézem, hogy milyen gyenge hónap volt ez, úgy értem, nagyon keveset sikerült írnom, de az a sok munkától volt. most is brüsszelben vagyok, ami azért is mókás, mert a google blogger valamiért most hollandul van, és teljesen csak találomra nyomogatok. "instellingen" és "sjabloon" - mókás nyelv.
a soros ecab ülésen a merck gyógyszergyár tájékoztatóját hallgattuk meg a raltegravir (isentress, mk-0518) nevű integráz-inhibitor gyógyszerének bevezetésével kapcsolatos fejleményekről. az eredmények igen bíztatóak, a raltegravir főleg a régóta terápiában részesülő, többszörösen rezisztens betegeknek kínál megbízható kezelést. jól kombinálható a többi, még kísérleti vagy korai fázisban lévő gyógyszerrel. mivel teljesen új gyógyszerpsztályról is van szó, a saját rezisztencia-profilja még nem ismert, de az szinte bizonyos, hogy a többi, fejlesztés alatt álló integráz-inhibitorral (gilead, gsk) keresztrezisztenciában áll majd (tehát ha az egyikre rezisztens vagy, akkor az összesre is). a mellékhatások nem jelentősek, enyhe hasmenés, hányinger és fejfájás volt tapasztalható eddig. a kísérletekben legrégebben kezelt betegek két éve szednek raltegravirt, és hosszabb távú mellékhatásokat még nem sikerült feltárni.
a raltegravirt naponta kétszer (1 db 400 mg-os tabletta) kell majd szedni, és semmilyen evéssel kapcsolatos megkötés nem vonatkozik rá.
szó esett még az atripla európai bevezetéséről és forgalmazásáról is. az atripla az a gyógyszer, ami egy tablettában kombinál három hatóanyagot, így nagyon megkönnyíti a gyógyszerszedést. egyelőre csak az egyesült államokban és néhány más országban kapható, európában bizonyos adminisztratív nehézségek akadályozzák a forgalmazást, mivel a gyógyszer egyszerre három nagy gyógyszergyár tulajdonában van. az ígéret szerint az atripla egy éven belül megjelenik az európai piacokon is.
a merck is foglalkozik hiv-vakcina fejlesztésével, azonban ezek a kísérletek jelenleg igen korai fázisban vannak.

2007-04-25

újdonság

német kutatók csapata az ulmi egyetemen olyan új molekulát fedezett fel a vérben, ami hatékonyan képes blokkolni a hiv kötődését a cd4-es sejtekhez. ez a jelenleg 'virip' néven ismert peptid az eddig ismert gyógyszerekhez képest egészen más módon működik, és így egy új gyógyszerosztály hírnöke lehet. a kísérletek során az is kiderült, hogy néhány aminosav csekély módosítása révén a virip a gyógyszerrezisztens vírustörzsek szaporodását is képes megakadályozni.
az emberi vér egyébként több olyan összetevőt is tartalmaz, ami képes felvenni a harcot a hiv ellen, csak általában ezek mennyisége nem elegendő a hatékony védelemhez. a kutatók most azt vizsgálják, hogy milyen módon lehet ezeknek a peptideknek a mennyiségét akár mesterségesen növelni, és hogy ez milyen hatással van a szervezetre.
a virip a fúziós inhibitorokra hasonlít a leginkább, amennyiben a gp41-es fúziós fehérjére hat. ez a hiv-nek egy olyan eleme, ami általában állandó marad, nem mutálódik, ezért a rezisztencia kialakulásának esélye is csekély.

jézus

a dél-afrikai reklámfelügyelet betiltotta azt a reklámot, amiben egy amerikai teleevangelista azt állította, hogy jézus meggyógyítja a hiv-fertőzést, és ehhez elég a tenyeredet a képernyőre vagy a számítógépes monitorra szorítanod.

ez most történt, nem 1978-ban. megdöbbentő.

2007-04-23

rádió

benne leszek a rádióban mindjárt.
tegyetek fel okos kérdéseket!

2007-04-19

gondolom

gondolom, senkit nem lep meg, hogy megint borzasztó sokat dolgozom, és azért vagyok olyan ritkán itt.

még mindig van olyan kedves ismerősöm, aki nem hajlandó elmenni tesztre, pedig már régen itt lenne az ideje. inkább aggódik. mit mondjak neki, hogy meggyőzzem?
aztán az is történt, hogy ma kaptunk egy levelet a nemzeti aids bizottság elnökétől, hogy az egészségügyi minisztérium nem támogatja semennyi pénzzel sem a háziorvosoknak szervezett továbbképzést, mert nincs rá pénz. alig négymillió forintról beszélünk. én kérek elnézést... és pironkodom.
ja, az oktatásügyi minisztérium sem támogatja.
ilyen módon persze könnyű azt gondolni, hogy magyarországon nincs hiv/aids probléma. amiről nem tudunk, az természetesen nincs is.
minderről az jutott eszembe, hogy néha rettenetesen nekikeseredek, hogy mennyire ki van baszva velem, mert ráadásul folyton óvatoskodnom kell: ha nyíltan kiállok, hogy tessék, itt vagyok hiv-fertőzöttként, ezt és ezt kellene csinálni, akkor elveszíthetem az egzisztenciámat. mások nyugodtan kitárulkozhatnak a betegségükről, mindenki csodálja a gyógyult rákbetegeket, és mindenki gratulál, ha valaki szépen, ügyesen eléldegél a cukorbetegségével, de nekem még a közeli barátaim is naponta felhívják a figyelmemet, hogy csak legyek óvatos, mert megüthetem a bokámat. nem elég baj, hogy beteg vagyok, de még szégyenkeznem és bújkálnom is kell. eléggé szar.
eközben persze dolgozom tovább, például azért dolgozom rengeteg sokat, hogy finanszírozni tudjam azt az időt, amikor aktivistaként ingyen dolgozom.
nem mellesleg kiderült, hogy az európai melegek túlnyomó többsége ugyanazzal az a hepatitisz-törzzsel fertőzött. tehát egész európa összes buzija összevissza kefél és nem vigyáz. ez persze magyarországon nem igaz, hiszen itt minden a legnagyobb rendben van.
nagyon fáradt vagyok. a combivir miatt mindig álmos vagyok és erőtlen, a kaletrától még mindig rettentő állapotban van az emésztésem.
tanácstalan vagyok. most hogyan tovább?

2007-04-17

harmincezer

lásd leglent! nagyon köszönöm mindenkinek, aki idejár. szépen haladunk.

2007-04-15

nab

ide kattintva elolvashatjátok a nemzeti aids bizottság március 28-án tartott ülésén történtek rövid összefoglalóját. ez nem hivatalos jegyzőkönyv, azt nem az én feladatom elkészíteni, erre is csak ilyen hosszú idő elteltével jutott időm. meg aztán most azt sem értem, hogy én ott tag vagyok-e vagy csak meghívtak egyszer. majd kiderül.

meg az is van, hogy ma este elmegyek pozsonyba, és ott holnap rövid előadást tartok a kezelések elérhetőségének tipikus problémáiról közép- és kelet-európában. vagyis inkább csak közép-európában.
a rend kedvéért megjegyzem, hogy ma még nem hánytam, de voltam százszor vécén. lehet, hogy százötvenszer. különben minden rendben van. és nálatok?

2007-04-11

itthon

hazajöttem. remek pihenés volt, napokig nem kellett semmit csinálnom, és időnként arról is meg tudtam feledkezni, hogy örökké kínoz a rosszullét, a fejfájás és a fáradékonyság. viszont a hasam csak kicsit megy.

őszintén szólva, valahogy jobb volt, amikor ment a hasam, viszont ötletes voltam, vicces és élénk, mint most, amikor nem megy hasam, viszont fád vagyok, uncsi és fonnyadt.

mindegy.

kiderült, hogy a korábban olyan nagy pánikot okozó "new yorki beteg" esete, aki többszörösen rezisztens és igen virulens vírustörzzsel volt fertőzött, lényegében a sajtó túlzásának bizonyult. az őt kezelő orvosok felkutattak gyakorlatilag mindenkit, akivel a betegnek szexuális kapcsolata volt vagy lehetett, ami nem volt könnyű feladat, ugyanis az illető nagy rendszerességgel élt védekezés nélküli szexuális életet jelentős kristályos metamfetamin fogyasztás mellett. megtalálták azt, akitől megfertőződött, és azt is, aki megfertőzte azt, akitől megfertőződött. az alapos epidemiológiai kutatás eredményei azt mutatják, hogy a többszörösen gyógyszerrezisztens és a szokásosnál gyorsabban szaporodó vírustörzs egyáltalán nem terjedt tovább a new yorki melegek között, hanem csak erre az egy páciensre volt jellemző.
az eredmény arra is felhívja a figyelmet, hogy a "serosorting" néven ismert védekezési stratégia, ami azt jelenti, hogy pozitívok igyekeznek pozitívokkal lefeküdni, hogy ne fertőzzenek tovább, bizonyos veszélyeket rejt magában: ha ritkán is, de kialakulhat veszélyes kombinációjú felülfertőzés. tehát pozitívok esetében is továbbra is ajánlott az óvszer használata.

2007-04-05

london

namost az van, hogy az egész hétvégét londonban töltöm - jó nekem. most is az itteni barátaim konyhájában üldögélek, és a fazékban rotyog valami, aminek jó a szaga.
különösebben nem történt semmi, de mindjárt körülnézek, hogy mi újság a világban.

2007-04-02

megduplázódik

az "aids ázsiában bizottság" a manilában folyó ülésén megállapították, hogy a jelenlegi trendek mellett az ázsiai hiv-fertőzöttek száma öt éven belül megduplázódhat. jelenleg 8,6 millió fertőzött él a világnak ebben a térségében. közülük évente kb. 500.000 ember hal meg aids-szel kapcsolatos betegségekben, ami a térség társadalmai és gazdaságai számára hatalmas veszteséget jelent.
annak ellénére, hogy 2003. óta megháromszorozódott azoknak a betegeknek a száma, akik antiretrovirális kezelésben részesülnek, még mindig csupán az kezelésre szorulóknak csak 16%-a kap gyógyszert.
az okok többek között, hogy a politikusok nem értik és nem veszik tudomásul a problémát, hogy a betegség progressziója nehezen megjósolható, és hogy hiányzik a pénz. a szexuális tabuk lehetetlenné teszik a felvilágosítást, és a fertőzés aránytalanul nagy stigmát is jelent.