2006-08-30

vakcina

tegnap kezdődött amszterdamban az aids vakcinákkal foglalkozó konferencia. itt a dermavirt fejlesztő lisziewicz julianna már magyarországot képviseli. ebben a hírben a konferencia kapcsán arról olvashatunk, hogy a targeted genetics cég új vakcinájával folyó kísérletek - bár még igen korai fázisban vannak - nagyon ígéretesek. a vakcina jól tolerálhatónak és mérsékelten hatékonynak bizonyult. a most folyó vizsgálatok célja, hogy megállapítsák a vakcina optimális dózisát, illetve igazolják a hatásmechanizmusát.

eredmények

elkészült az eatg (european aids treatment group, ennek a szervezetnek vagyok tagja) új honlapja, amit a régi címen lehet elérni: http://www.eatg.org/. egyelőre egy kicsit még béta, de hamarosan kiteljesedik a maga valójában. onnan van ez a hír is, ami a torontói konferencia eredményeit foglalja össze. a tudományos területen izgalmas eredményeket ismerhettünk meg arról, hogy a hiv hogyan szaporodik, hogyan függ össze más betegségekkel (pl. tbc, ami a vezető halálok hiv-fertőzöttek esetében), és hogyan lehetne olyan gyógyszereket kidolgozni, amelyeknek a lehető legkevesebb mellékhatása van. jelentős lépések történtek a vakcinakutatás területén is. fontos eredmény az is, hogy egyre több és egyre jobb gyermekeknek adható gyógyszer létezik. a prevenció területén megállapítást nyert, hogy a fertőzés megelőzésének közismert és elterjedt módjai ellenére még mindig nagyon sokan nincsenek tisztában a védekezés fontosságával. a járvány ezért még mindig gyorsan terjed. a konferencia egyik központi témája a nők és a lányok védelme volt. sok országban - főleg afrikában - a nők különböző, felekezeti vagy szokásjogra visszavezethető - okok miatt nem tudnak védekezni sem a teherbeesés, sem a hiv-fertőzés ellen, még akkor sem, ha tisztában vannak a kockázatokkal. számos esetben - európában is - a nők előtt semmilyen más opció nem áll, mint hogy szexuális szolgáltatásokból tartsák el magukat vagy családjukat. ebben az esetben is fokozott a fertőzés veszélye. a közismerten biztonságos módszerek ellenére még mindig sok újszülött eleve fertőzötten jön világra. a megfelelő prevenciós technikák elterjedése könnyen csökkenthetné ezek arányát. a konferencia résztvevői sürgették az egészségügyi ellátórendszerek reformját és feljesztését, hogy a hiv-fertőzöttek mindenhol megfelelő szintű ellátást kapjanak. a fiatalok védelme is a konferencia központi témái közt szerepelt. a fiatalok szervezetei igen aktívak voltak végig a rendezvények során. sürgették a fiatalok bevonását a döntéshozatali folyamatokba és azt is, hogy a megfelelő információk a fiatalok számára elérhető és befogadható módon álljanak rendelkezésre. összefoglalásul a szervezők elmondták, hogy a kormányoknak nagyobb felelősséggel kell viszonyulniuk a hiv/aids-problémához. nagyobb mértékű politikai és vallási vezetői szerepvállalásra van szükség a járvány elleni harcban. jobban szerevezett munkát sürgettek a kormányok és a civil társadalom között. a kutatásra szánt anyagi források hosszú távú biztosítása rendkívül fontos, hiszen egy vakcina kidolgozása még legalább 10 évnyi munka. 25 év küzdelem után még mindig nem dőlhetünk hátra elégedetten. a világon kb. 40 millió hiv-fertőzött él, és 2005-ben 2,8 millió ember halt meg aids-ben.

2006-08-28

két gyógyszerosztály

még mindig a torontói konferencia hírei közül. az egyesült államokban 1400 hiv-fertőzött betegen 1999. és 2002. között megkezdett és 5 évig tartó, hosszú távú vizsgálat megmutatta, hogy a két gyógyszerosztályból álló kombináció éppen olyan hatékony, mint a három gyógyszerosztály kombinációja, viszont sokkal kevesebb mellékhatással jár, ezért kevesebben szakítják meg, adják fel a kezelést a kellemetlen mellékhatások miatt. az nnrti-ből és nrti-ből összeállított kombináció hosszabb távon hatékonyabbnak bizonyult, mint a pi-ből és nrti-ből álló kombináció. egyértelművé vált, hogy első terápiában fölösleges egyszerre szedni nrti-t, nnrt-it és pi-t. így további terápiás opciók takaríthatók meg a jövőre.

nem tudja

lassan igyekszem sorra venni a torontói konferencia tanulságait, híreit. borzalmasan sok anyag, de szemezgessünk belőle! az aidsmap összefoglalóira támaszkodom, az bizonyult a leghasználhatóbbnak. ebben a cikkben például arról van szó, hogy az egyesült királyságban élő hiv-fertőzött férfiak 40%-a nem tud a fertőzéséről, és több mint a fele azt gondolja, hogy nem fertőzött.
a haart megjelenése óta megnőtt a nagy kockázatú (védekezés nélküli) szex gyakorisága, és jelentősen csökkent az óvatosság szintje is.
a legnagyobb arányban brightonban élnek hiv-fertőzött homoszexuális férfiak, ugyanakkor itt a legmagasabb az önkéntes tesztek aránya is.
londonban minden nyolcadik anonim teszten résztvevő meleg férfi bizonyult pozitívnak, közülük több mint 50% gondolta, hogy nem fertőzött.
az angol kutatók által kb. 4400 személyen elvégzett statisztikai vizsgálat azt is kimutatta, hogy egyértelmű kapcsolat van a hiv-fertőzés esélye és a nem biztonságos szexuális kapcsolatok aránya között.
csak sejtéseink lehetnek arról, hogy a helyzet magyarországon (és a környező országokban) sokkal rosszabb ennél.

2006-08-27

opportunista 4

még több opportunista fertőzés! és még távolról sem értünk a végére. ezek a protozoonok által okozott fertőzések. a protozoonok egysejtű élősködők, amik egészséges immunrendszer mellett nem okoznak semmi gondot (vagy csak ritkán és kicsit), de a hiv-fertőzés miatt leromlott immunrendszer nem képes hatékonyan védekezni ellenük. a képen a pneumocystis jiroveci. az nagyon gonosz dolog.

2006-08-25

mk-0518 kettő

ez a hajmeresztő magyarsággal lefordított közlemény egy kicsit részletesebben írja le a dolgot, már ha van valakinek idege és türelme végigkínlódni magát ezeken a furcsa mondatokon.

mk-0518

a torontói konferencia (és általában az utóbbi hetek) egyik legizgalmasabb híre a merck gyógyszergyár mk-0518-as jelű új integráz inhibitora. ebben az absztraktban, amit torontóban tett közzé a merck, bemutatják a legutóbbi vizsgálat eredményeit, amik rendkívül ígéretesek és kedvezőek. a terápiában eddig nem részesülő, tehát naív betegek közül minden csoport (különféle dózisokban kaptak mk-0518-at egy mindenki számára azonos gyógyszerkombináció, tfv/3tc mellett) azonos mértékben jelentős (több, mint két helyiértéknyi) csökkenést mutatott a vírusszámban, és látványos növekedést a cd4-es értékeknél 16 hét alatt. a 24. heti adatok hamarosan napvilágra kerülnek. a mellékhatások: hányinger, szédülés és fejfájás. ugyanakkor - és ez igazi szenzáció - az mk-0518 úgy tűnik, nem befolyásolja a lipidszintet (tehát a vérben keringő, szabad zsírok szintjét), ezért feltehetően sokkal kevesebb gondot okoz majd, mint az eddigi proteáz inhibitorok. az erre vonatkozó vizsgálatok eredményeit 4-6 héten belülre ígérik. a képen a hiv proteáz és inhibitora látszik. nem vicc.

2006-08-24

felfedezés

kanadai kutatók magyarázatot találtak arra a kérdésre, hogy az immunrendszer miért adja fel egy idő után a hiv elleni harcot, és miért harapózik el a fertőzés. megállapították, hogy az ok a cd8-as sejtek "kifáradásában" keresendő - ezek a sejtek felelősek a szervezetben telálható hiv felfalásáért, megsemmisítéséért. olyan módszert is találtak, ami - egyelőre csak a laboratóriumi kémcsőben - képes megállítani ezt a folyamatot, és újra visszakapcsolni az immunrendszernek ezt a fontos funkcióját. a pd1 jelű, prgramozott sejthalálért felelős molekula blokkolásával sikerült megőrizni az egészséges immunválaszt. a módszer nemcsak a hiv, hanem a rák és más betegségek kezelésében is rendkívüli lehetőségeket hordoz. ugyanakkor még sok évnyi kutatásra van szükség, mire kézzelfogható eredmények várhatók.

2006-08-23

ANYU A KIRÁLY!

namost nézzétek meg, hogy mit csinált anyu itten! nem csupán lett fórum, ahol mindenki kedvére fecserészhet (csak tessék előbb regisztrálni szépen), hanem sorba szedte az összes dolgot, amit eddig írtam, és kategóriákba rendezte itt jobb oldalon, hogy könnyebben meg lehessen találni, ami érdekel. egy kicsit ez még változni fog, de addig is nagyon királyságos. remélem, mindenkinek épülésére szolgál. olvassatok el mindent, és árasszátok el anyu blogját köszönő bejegyzésekkel, mert én úgysem tudom eléggé elrebegni a hálámat neki.

2006-08-21

kínai


tele lett a világ a kínai hiv-vakcina hírével. a stop (és a magyar rádió) is írt róla röviden pár nappal ezelőtt. a hírek szerint tehát sikeresen lezárult az első fázisú vizsgálat, ami azt hivatott kideríteni, hogy a hatóanyag biztonságos-e. az elvégzett mérések azonban azt is igazolni látszanak, hogy a vakcina immunitást biztosít hiv-fertőzés ellen. sajnos semmilyen részletet nem sikerült kideríteni: hogyan mérték az immunitást (pl. valóban megpróbáltak-e egészséges embereket hiv-vel megfertőzni)? ez csak preventív vakcina lesz-e vagy terápiás is? mi a hatásmechanizmusa? hogyan védekezik a hiv rendkívüli sokfélesége, mutációs képessége, rezisztenciája ellen? ezekre a kérdésekre talán hamarosan sikerül választ szerezni.
és mert mostantól lesznek képek, idecsinálok egy szép kínai sárkányt. szerintem itt éppen egy hiv-vírussal kel birokra.

2006-08-20

képecske

azt mondtátok, érdekesebb lenne a blogom, ha lennének rajta képek. na, mostantól lesznek képek. kezdjük mindjárt a hiv fényképével - mi is lehetne stílusosabb? ez tehát egy t-sejtről leváló, érett hiv-vírus elektronmikroszkópos képe.

spiegel

a spiegel múlt heti száma hosszú cikkben tárgyalja a hiv és az aids aktuális helyzetét németországban és a világban. az írás apropója a torontói aids-konferencia. a szokásos adatok elősorolása mellett (40 millió fertőzött, naponta 8000 ember hal meg aids-ben és 13000 új fertőzés keletkezik) arra is felhívja a figyelmet, hogy hiv-fertőzés már régóta nem csupán a melegek vagy az intravénás kábítószerélvezők betegsége, hanem bárki elkaphatja, aki nem eléggé körültekintő a szexuális kapcsolataiban. ma már a fertőzöttek majdnem 50%-a nő.
ugyanakkor igen optimista képet fest a spiegel a gyógyszeres kezelésben részesülő hiv-fertőzöttek életesélyeiről és kilátásairól. a jelenlegi terápiás módszerek, a haart bezetése óta az európai és észak-amerikai hiv-klinikák szinte elnéptelenedtek, hiszen optimális kezelés mellett egyre ritkábbak az opportunista fertőzések. jelenleg a kezelt hiv-fertőzöttek várható élettartama megközelíti az egészséges emberekét, feltéve, hogy egyébként gondos és tudatosan egészséges életet élnek.
sajnos kelet-európában távolról sem ilyen kedvező a helyzet. magyarországon például a kiszűrt betegek ijesztően nagy arányban már előrehaladott, sokszor menthetetlen aids-állapotban vannak, amikor orvoshoz kerülnek. az egyetlen megoldás tehát a megfelelő információk terjesztése, a tájékoztatás.
ugyanakkor a megbízható gyógyszeres kezelés miatt az óvatosság is alábbhagyott. sokan nem veszik eléggé komolyan a hiv-fertőzés esélyét, azt gondolják, ha beveszik a tablettákat, minden rendben lesz. pedig a gyógyszerek életen át tartó szedése fizikailag és lelkileg is nagyon megterhelő.
arról is ír a cikk, hogy a kilencvenes években sokakat azonnal leszázalékoltak vagy nyugdíjaztak, amikor kiderült, hogy hiv-fertőzöttek. ezeknek az embereknek most a tétlenség jelenti a legnagyobb gondot, hiszen várhatóan még évtizedekig tudnak elfogadható minőségben élni.
az írás címe: "a kései születés áldása". valóban szerencsésnek mondhatjuk magunkat mi, akik olyankor fertőződtünk meg, amikor már rendelkezésre áll megfelelő terápia. az idáig vezető út több százezer halott és megnyomorodott sorstársunk mellett vezetett el, és afrikában idén is mintegy 3 millió ember hal meg aids-ben.

2006-08-19

katolikus

ezen az oldalon kérheted meg benedek pápát, hogy törölje el az óvszerhasználat tilalmát. továbbá megismerkedhetsz a condoms for life katolikus mozgalommal, akik azt vallják, hogy az istenhit és az óvszer nem zárják ki egymást. köszönet illeti stant, aki felhívta a figyelmemet erre a gyöngyszemre.

2006-08-18

opportunista 3

az opportunista fertőzések és megbetegedések sorában most a rosszindulatú daganatok, rákok vannak soron. továbbra is elérhető mindez az opportunista fertőzések kezdőoldaláról.

volt

volt hiv-szűrés a szigeten, a jé ír róla itt, olvassátok el. hazajöttem most már szabadságról, mindjárt visszazökkenek, és élem tovább a hiv-fertőzött középpolgárok hétköznapi életét. sok tervem is van, de majd meglátjátok a mindent.

2006-08-09

pihenő

már megint szabadságra megyek. egy hétig nem leszek, illetve lehet, hogy egy kicsit mégis, de lehet, hogy nem. izguljatok!
én addig kialszom magam.
arra az időre, amíg nem vagyok itthon, javaslom, hogy csak óvszerrel dugjatok, általában is mindent csak óvszerrel csináljatok, és táplálkozzatok egészségesen.
rengeteg minden lesz, mire hazajövök. folyik majd a konferencia torontóban, ahonnan érkeznek a hírlevelek. friss hírek lesznek talán dr. lisziewicz juliannától a dermavirről. szerzünk diszkrét csoportos időpontot egy szűrőállomáson, ahol fogom minden bátor vállalkozó kezét/vállát a vérvétel alatt. az is lehet, hogy b. és g. abbahagyja egymás cseszegetését. és anyu pedig művelt egy csodát, ami sajnos csak akkor tud kiteljesedni, ha hazajöttem.
tengerre fel, ahoy!

opportunista 2

tovább folytatódik az opportunista fertőzésekről szóló sorozat. nyomkodjátok meg a gombás fertőzéseket. illetve - kerülő nélkül - nyomjatok ide, az is ugyanoda vezet.

2006-08-08

olasz

elég jó hiv/aids portál olaszul, azoknak, akik hiv/aids portált akarnak olvasni olaszul.

elmondjam?

ebben a cikkben, ami a queerplanet című ausztrál, internetes meleg folyóiratban jelent meg, arról folyik a vita, hogy ha valaki hiv-fertőzött, megmondja-e a partnerének egy esetleges egyéjszakás kaland során. a cikk szerzője arra következtetésre jut, hogy nem kell megmondania, mert azzal nyilvánvalóan lehetetlenné teszi magát, főleg ha egy kisebb közösségben él, ahol a titkok sérülékenyebbek. hanem azt írja, hogy a biztonságos szex szabályainak betartása mellett gyakorlatilag nagyon kicsi az esélye a fertőzésnek, és ezért - mivel a hiv-fertőzötteknek is jár az intimitás és a szex - nyugodtan szerelmeskedhet akár fertőzött, akár nem-fertőzött partnerével. mindemellett az írás kiemeli, hogy sokkal jobb lenne, ha a meleg társadalmat éppen a hivvel kapcsolatban nem a kirekesztés, az undor és a közöny jellemezné, hanem az összetartás, támogatás, óvatosság, megértés és figyelem.
ez ausztráliában van.
meg sem kérdezem, hogy mit gondoltok erről, mert tudom, hogy mindjárt elszabadul a pokol.

2006-08-07

izrael

itt van az első hiv/aids ellenes reklámfilm izraelből. nézegessétek. ha ott lehetett csinálni és bemutatni ilyet, akkor talán lassan magyarországon is lehet.

2006-08-05

mégis

a svájci kutatók által folytatott staccato vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy a gyógyszerszünetek nem veszélyesek, sőt kifejezetten hasznosak megfelelő állapotú immunrendszer (kellően magad cd4-es szám) esetén. ez ellentmond a sokkal nagyobb mintával elvégzett és hosszabb ideig tartó smart vizsgálat megállapításainak: ezt a vizsgálatot idén korábban le is állították, annyira rosszak voltak a gyógyszerszünetek eredményei. a svájci kutatók azt állítják, hogy a smart felépítése és céljai egészen mások voltak, és hogy a kellően strukturált szünetek igenis megkímélik a beteg szervezetét és a biztosítók (illetve a betegek) pénztárcáját is.

50 év

minden jelentősebb hiv/aids konferencia előtt felszaporodnak a hírek. kanadai tudósok kiszámolták, hogy 50 év alatt el lehetne tüntetni az aids-t, vagyis ugyan lenne hiv-fertőzés, de senki sem lenne aids-es. ehhez arra lenne szükség, hogy mindenki azonnal a fertőzés után elkezdjen gyógyszert szedni, és így egyfajta virtuális "karanténba" zárnánk a vírust, hiszen a gyógyszerrel kezelt hiv-fertőzött sokkal kevésbé fertőz. az elv persze jó, de - ahogy a legtöbb statisztikai modell - ez is csak papíron működőképes. a gyógyszerek egyelőre túl drágák, nagyon sokak számára nem hozzáférhetőek, nagyon hiányos és megbízhatatlan a hiv-diagnosztika helyzete, és a modell nem törődik a sokszoros gyógyszer-rezisztenciával és azzal, ha valaki a gyógyszermenü végére ér. de annyiban mindenképpen igazuk van a kutatóknak, hogy a megfelelő gyógyszeres terápia és ellátás elérhetősége drámaian lecsökkenti az új fertőzések számát, amire taiwan nagyon jó példa.

2006-08-04

opportunista

újabb sorozat indul: ezúttal az opportunista fertőzéseket veszem sorra. ezek azok a betegségek, amik egészséges emberekben nem okoznak különösebb gondot, de hiv-fertőzés esetében súlyos megbetegedésekhez vezethetnek. elég sok van belőlük, ezért sorban haladunk. ide kattintva az opportunista fertőzések kezdőoldalára jutsz, majd onnan először a bakteriális fertőzéseket tudod megnyitni. a többi a következő napokban készül el. talán ez a lista valamennyivel hozzájárul azokhoz az érvekhez, hogy miért érdemes minden mellékhatás ellenére is hiv-gyógyszereket szedni. csontsoványan, vakon, állandó hasmenéssel, elbutulva vegetálni évekig igazán ostobaság lenne, ha közben tulajdonképpen egészségesen lehet élni pár évtizedet - ha nem is feltétlenül a régi életminőséggel.

2006-08-03

toronto

az év kiemelkedő eseménye lesz az aids 2006 xvi international aids conference torontóban augusztus 13. és 18. között. minden évben ez az a konferencia, ahol a világ megismerheti az igazán fontos bejelentéseket, tudományos eredményeket. magyarországról is jelen lesznek többen. remélem, sikerül beszámolót szerezni majd tőlük, amikor visszajöttek. én csak saját esetlenségemnek köszönhetem, hogy nem leszek ott: lemaradtam az összes ösztöndíj-lehetőségről. sebaj, majd jövőre.

sziget

sajnos évről évre rosszabb és rosszabb a helyzet. ahogy a hvg beszámol róla, egyelőre úgy néz ki, hogy idén nem lesz hiv-szűrés a sziget fesztiválon. kár pedig, mert valóban nagyon népszerű volt a szűrőhely, nagyon sokan tudtak ott információt szerezni, anonim szűrést végeztetni. az egészségügyi minisztériumban nyilvánvalóan nem értenek egy szót sem az egészből. lesz nagy csodálkozás, amikor hirtelen megugrik a fertőzöttek és az aids-betegek száma. "nahát, nahát, ezek honnan kerültek elő?" - kérdezik majd a szemüveges bácsik a minisztériumban. közben pedig csak kellett volna évente szaros két milliót adni szűrésre. de nem baj, mert így legalább nincs magyarországon hiv-probléma. amiről nem tud az minisztérium, az ugyanis nincs. és szerencsére ők döntik el, hogy miről akarnak tudni és miről nem.

még tapasz

most a népszabadság is ír a dermavirről. tehát még egyszer: a most lezáruló kísérlet egyelőre azt vizsgálta, hogy maga a tapasz és a hatóanyag biztonságos-e. természetesen megnézték azt is, hogy milyen immunológiai változásokat okoz a használat, de nem ez volt az elsődleges cél. a következő fázis hivatott azt megnézni, hogy a demavir mennyire hatásos, milyen dózisban, mennyi ideig kell hordani a tapaszt. a legváratlanabb helyzeteket kell még vizsgálni, például legutóbb még úgy nézett ki, hogy a tapasz alkalmazása előtt alapos bőrradírozásra van szükség, hogy a hatóanyag valóban fel tudjon szívódni.

dermavir

az elmúlt napokban kérdeztétek, hogy mi van a tapaszszal. még mielőtt írtam volna róla, az index megírt mindent, amit most éppen tudni lehet a dermavir fejlesztéséről. a múlt héten dr. lisziewicz és cége, a genetic immunity családias fogadás keretében ismertette ezeket az eredményeket. én sajnos nem tudtam elmenni, mert nem voltam itthon, de ha valaki részt tudott venni közületek, akkor örülnék, ha írna róla a megjegyzések közé.
mindazonáltal egyelőre türelemre és óvatosságra szeretnélek inteni titeket. a dermavir nagyon ígéretes, de egyelőre rendkívül korai fázisban van a kutatása. valószínűleg még sok évnek kell eltelnie, mire gyógyszer lesz belőle. a jelenleg elérhető eredmények alapján a gyógyszer főleg arra lesz alkalmas, hogy később lehessen elkezdeni a gyógyszerszedést, illetve gyógyszerszüneteket lehessen tartani, ami közben az immunválasz mégis elfogadható szinten marad. egyelőre nem úgy néz ki, hogy a tapasszal teljes immunitás érhető el, és a dermavir sem tudja eltüntetni a látens hiv-rezervoárokat a szervezetből. de ez mit sem von le a dolog jelentőségéből és izgalmasságából.

2006-08-01

szájjal

na most tessék, megírta az origo is, hogy mire kell vigyázni az orális szexben.
olvasgassatok!

mellékhatások 6

és most mindenki kedvence: a lipodisztrófia. tapasztalatom szerint ettől a mellékhatástól rettegünk a legtöbben. sajnos nem sok mindent lehet csinálni ellene, ha kialakul, de a megjelenését lehet késleltetni és enyhíteni. ehhez megfelelő táplálkozásra és sok sportra van szükség, de teljes védettséget a lipó ellen ez sem nyújt.